Elhalálozás

2018. november 29., csütörtök, Elhalálozás
Megrendült szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a sepsikőröspataki
id. RUZSA LAJOS
életének 84., boldog házasságának 56. évében 2018. november 28-án hirtelen visszaadta lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait november 30-án 13 órától helyezzük örök nyugalomra a ravatalozóháztól a sepsikőröspataki temetőben római katolikus szertartás szerint.
Részvétfogadás csütörtökön 17 órától, valamint a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
du.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér, rokon, a kászonújfalusi születésű sepsiszentgyörgyi
OKOS ANTAL
77 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt.
Temetése 2018. november 30-án, pénteken 15 órakor lesz a szemerjai új temető ravatalozóházától.
Gyászoló családja
4309156

„Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” (Jn 15, 12.)
Megtört szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk rokonainkkal, barátainkkal és ismerőseinkkel, hogy
NÉMETH TERÉZIA
(szül. VERESS)
életének 69., házasságának 41. évében elhunyt.
Temetése 2018. november 30-án, pénteken 13 órakor lesz a kézdivásárhelyi új református temető ravatalozóházából a lemhényi Szent Mihály-hegyi temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt másfél órával.
A gyászoló család
292

„Megállt a szív, mely élni vágyott, pihen a kéz, mely dolgozni imádott. Egy csoda volt, ahogy éltél és minket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek.”
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, testvér, nagytata, após, apatárs, kolléga, szomszéd, a sepsibükszádi születésű sepsiszentgyörgyi
MÁRTON JÓZSEF,
a Kisipari Szövetkezet raktárnoka
életének 82., házasságának 50. évében 2018. november 27-én visszaadta lelkét Teremtőjének.
Temetése 2018. november 30-án 14 órakor lesz a vártemplomi református ravatalozóháztól római katolikus szertartás szerint.
Részvétfogadás a temetés napján 13 órától.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
710

Köszönet
Köszönet mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, DEMETER RÓZA temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak.
A gyászoló család
706

Megemlékezés
Fájó szívvel emlékezünk BÁN FERENCRE halálának első évfordulóján.
Családja
709

Fájó szívvel emlékezünk a komollói DIMÉNY
ZSUZSANNÁRA halálának harmadik évfordulóján.
Szerettei
701

Fájó szívvel emlékezünk FÁBIÁN ÉVÁRA (szül. FOGARASI) halálának 14. évfordulóján.
Családja
4308921

Fájó szívvel, el nem múló szeretettel emlékezünk NICZULY IGNÁC mérnökre halálának 10. évfordulóján. Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Szerettei
4309154

Fájó szívvel emlékezünk a sepsiszentgyörgyi
TIMÁR IBOLYÁRA (Piroska nénire) halálának 18. és id. TIMÁR JÁNOSRA halálának 10. évfordulóján. Emlékük legyen áldott, pihenésük csendes.
Szeretteik
4308956

Fájdalommal emlékezünk a 12 éve elhunyt nagyajtai VALÁDI MIHÁLYRA. Drága édesapánk, te a szívünkben élsz, és örökké ott maradsz.
Leányai
és azok családja
4309125

2018. december 3-án, hétfőn a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébániatemplomban a rorátés szentmisén emlékezünk HOGEA
IZABELLÁRA (MOHÁTI), aki hat hónapja távozott a földi létből, de továbbra is hordozzuk szívünkben, imáinkban. Szeretetünkben örökre velünk van.
Őt nem feledő családja
4309130

Egy váratlan percben életed véget ért, mint vihar a rózsát, a halál úgy tépte szét. A mélyben csak tested merült el, csak ő tűnt el a föld alatt, de a lényed lényege ezerfelé szóródva is köztünk marad. Fájó szívvel emlékezünk a cófalvi id. SZENTGYÖRGYI ERNŐRE halálának 2. évfordulóján. Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Szerettei
4309132

Az idő múlik, feledni nem tudunk, bánatos lelkünkkel mindig rád gondolunk. Fájó szívvel emlékezünk RÁPOLTI ANDRÁSRA (Mackóra) halálának 13. évfordulóján. Nyugodjék békében.
Szerettei
4309140

Kegyetlen volt a sors, hamar elvett tőlünk, de a te szíved örökre itt marad közöttünk. Mély fájdalommal emlékezünk a szotyori születésű RÁPOLTI PÁLRA halálának 2. évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes.
Szerettei
4309142

Kegyelettel emlékezünk a nagyajtai születésű sepsiszentgyörgyi KOVÁCS MIHÁLYRA halálának 4. évfordulóján.
Szerettei
4309150

Apró, pici gyertyaláng, benne e rövid élet, pislogó lángnyelvek mesélnek sok emléket. Fájó szívvel emlékezünk CSIZMÁS KÉMENES ROLANDRA halálának 15. évfordulóján. Nyugodj békében, kisfiam.
Bánatos édesanyja
és nagyszülei
4309153
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen következményekkel jár a Nyugati Szövetség létrehozása?









eredmények
szavazatok száma 35
szavazógép
2018-11-29: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Ünnepvárás Háromszéken
SEPSISZENTGYÖRGY. Óriás adventi koszorúval, különleges díszvilágítással, köztéri korcsolyapályával, téli mesevárossal, élő betlehemmel, gyermekprogramokkal, koncertekkel, karácsonyi vásárral hangolódik az ünnepekre Sepsiszentgyörgy. 
2018-11-29: Sport - :

Újabb jó eredményben bíznak a Jászvásári Poli ellen (Labdarúgás)

A Sepsi OSK pénteken 17.30 órától a Jászvásári Poli vendégeként lép pályára az Emil Alexandrescu Stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. A piros-fehérek eddig mindhárom egymás elleni mérkőzésüket megnyerték.