A Capital gazdasági szaklap idén is összeállította a leggazdagabb romániai vállalkozók 300-as névsorát. A leggazdagabbak között tavaly tíz magyar üzletember neve szerepel, ennyien kaptak helyet a legalább 22 millió eurós vagyonnal rendelkező hazai gazdagok között.
A leggazdagabb romániai magyar ezúttal is a nyilvánosság előtt nem mutatkozó Teszári Zoltán lett. A titokzatos milliomos vagyona hatszor nagyobb, mint a második leggazdagabb romániai magyaré, és harmadik az összetett listán. Az RDS & RCS tulajdonosának vagyona 600–620 millió euróra tehető.
A maszol.ro szerint az üzletember fiatalkorában cselgáncsozott, képviselte Romániát az 1990-es Európa-bajnokságon. Vállalkozóként Ludescher Csabával együtt kezdetben fagylaltot árusítottak, majd megalapították a fagylaltpor és ostyák előállításával foglalkozó Rubin & Kinget. Ezután előbb a TVS Holding cégben volt érdekelt, majd egy társával megalapította a Kappa telekommunikációs vállalatot. A cégből azért szállt ki, mert míg a többi részvényes kizárólag a bukaresti piacban gondolkodott, Teszári sokkal inkább országos léptékű vállalatot szeretett volna felépíteni, ezért 1997-ben létrehozta saját telekommunikációs cégét, az RCS-t.
A Capital kiemeli: Teszári abban is kitűnik a listán szereplő többi milliomos közül, hogy szolgáltatásai révén talán ő van a legtöbb hazai háztartásban jelen. Vállalata hatalmas utat járt be, 2017-ben kifejezetten jó pénzügyi adatokat jelentett, és túl vannak egy tőzsdei bevezetésen is, amelyet a hazai börze legnagyobb olyan listázásának neveznek, amelyet egy magánkézben levő vállalattal hajtottak végre. A vállalat üzleti forgalma 475,8 millió euró. Négy piacon összesen 14 millió „bevételt generáló egységgel” számolnak. Év végére a becslések szerint a vállalat optikai hálózata 7 millió háztartásban lesz jelen Romániában és Magyarországon.
A Mudura család 95–100 millió eurós vagyona a lista 51. helyére elegendő. A tulajdonukban levő nagyváradi Lotus Center mellé nemrégiben megvásárolták a csődben levő Oradea Shopping City kereskedelmi központot is. A tranzakció értéke elérte a 8 millió eurót. A család ugyanakkor egy ennél sokkal jelentősebb ingatlanbefektetésben is érdekelt: a nagyváradi Înfrăţirea üzem helyén 60 milliós fejlesztést hajtanak végre, amely plázát, iroda- és lakóházakat is tartalmaz. A családi vállalkozást a kilencvenes évek elején idősebb Mudura Sándor alapozta meg, elsőként kezdte értékesíteni a hazai piacon a Ferrero termékeit, köztük a kindertojásokat és a Tic-Tac cukorkákat. Ifjabb Mudura Sándor édesapja halála után átvette a család tulajdonában levő vállalatok vezetését.
Pálfi Miklós a Romaqua Csoport alelnöke és kisebbségi tulajdonosa – a vállalatcsoport részvényeinek 30,7 százalékát birtokolja –, vagyonát 70–72 millió euróra becsülik, és a top 60. helyén áll. A Capital szerint Pálfi a kilencvenes évek végén üzlettársával, Octavian Creţu üzletemberrel először gyógyszergyártó vállalatokat vásárolt volna meg, de a tárgyalások sikertelensége után végül egy volt állami vállalat, a borszéki ásványvizet palackozó Borsec nevű cég mellett döntöttek. A Romaqua Csoport néven működő vállalat a hazai ásványvízpiac vezető játékosa, emellett az üdítőitalok, valamint a hazai sörgyártás egyik legjelentősebb romániai szereplője is. Az elmúlt évben a vállalat üzleti forgalma elérte a 159 millió eurót.
A 140. helyen álló Gadola István vagyona 2016-hoz viszonyítva 5 millió euróval, 40–42 millióra növekedett. Az üzletember két társával, Péter Pállal és Ioan Soceával alapította a kolozsvári székhelyű Energobit vállalatot. 2012-ben a lengyel Innova Capital befektetési vállalat megvásárolta a három alapítótól az energetikai cég részvényeinek jelentős részét. Gadola másik két alapítótársával egyetemben 20 millió eurót kapott a részvényeiért, s bár továbbra is tulajdonosok maradtak, részesedésük elenyésző volt, míg tavaly szeptemberben egy tőkeemelés révén a három alapító 40 millió lejes tőkebefketetéssel növelte szerepét a vállalatban. Az Energobit az elmúlt időszakban nemcsak az országban, hanem a nemzetközi piacon is jelentős megállapodásokat kötött. Gadola a Capitalnak elmondta, hogy a tavalyi 46,7 millió eurós üzleti forgalom idén két számjeggyel növekedhet. Újabban jelentős ingatlanberuházásba is fogott.
Pászkány Árpád a lista 160. helyén álló kolozsvári üzletember (vagyonát 35–37 millió euróra becsülik), első millióját samponok és dezodorok importjával és a hazai piacon való értékesítésével kereste még a kilencvenes években. Akkor vált ismertté, amikor megvásárolta a Kolozsvári CFR futballklubot, amelyet 2014-ben adott el. Jelenleg az Euromentor Development, az ElectroSigma és a Fortune Intel cégekben van részesedése. Vagyona körülbelül 4 millió euróval nőtt az előző évhez viszonyítva.
Az elmúlt évek negatív híre az üzletemberrel kapcsolatban, hogy a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság a Kolozsvári CFR futballklub vagyonának hűtlen kezelésével gyanúsította meg.
Bara Levente 2017-ben – piaci források szerint 30 millió euróért – eladta Supremia Grup nevű élelmiszeripari vállalatát a francia Solina Csoportnak. A gyulafehérvári üzletember a tranzakcióért kapott pénzt több más vállalatba fektette be. Tulajdonossá vált a Transilvania Nuts diófeldolgozó üzemben, de számos más cég része a lista 200. helyén szereplő üzletember cégportfóliójának: részvényes a Preciosa Team nevű vendéglátóipari vállalatban, a Nestalt és a Fair Tribe online kereskedelmi cégekben, valamint több, ingatlanszektorban tevékenykedő vállalatban is. A 30–32 millió eurós vagyonnal rendelkező üzletember a Capitalnak adott interjúban bírálta a kormány bérvezérelt politikáját. Szerinte az üzleti szféra segítése érdekében az infrastruktúra fejlesztése kellene hogy legyen az állam fő prioritása.
Az előző évhez viszonyítva jelentőset lépett elő a hazai milliomosok listáján Korponay Ferenc. A Máramaros megyei vállalkozó 1998-ban alapította az állategészségügyi termékeket árusító Maravet vállalatot, amelynek 50 százalékát 2015-ben felvásárolta a Henry Schein nevű nagyvállalat. A tranzakciót követő időszakban a cég folyamatosan két számjegyű növekedést mutat fel, az elmúlt évben 15 százalékkal nőtt az üzleti forgalma, elérve a 30,9 millió eurót. Korponay tőzsdei befektetésekkel is rendelkezik, vagyonát a Capital 27–30 millió euróra teszi, ezzel a lista 228. helyén áll.
A 231. helyen szereplő Péter Pál is – Gadola Istvánhoz hasonlóan – az Energobit egyik alapítója, így a vállalat értékesítése, majd a tőkeemelés révén nagy szerepe van a cég életében. Péter Pál a hazai energetikai szektor egyik legjelentősebb vállalata mellett ingatlanbefektetésekkel is rendelkezik, valamint részesedése van a kolozsvári Paprika Rádióban is. Vagyonát 25–27 millió euróra becsülik.
Szintén ennyire tehető a marosvásárhelyi Szász testvérek vagyona. A Szász Orlando és Roland által alapított, munkavédelmi eszközöket értékesítő Renania árbevétele a korábbi években némileg csökkent, ám míg 2016-ban még 26,5 millió euró volt, 2017-re elérte a 28,5 millió eurót, 2018-ra pedig 15 százalékos növekedésre számítanak. A Capital szerint ez részben annak is köszönhető, hogy a vállalat több, innovációra összpontosító konferenciát is szervez, amelyeken a munkavédelem fontosságára hívják fel a figyelmet. A Renania Románia mellett Magyarországon, Bulgáriában és a Moldovai Köztársaságban is jelen van.
A háromszázas lista 267. helyén álló Pál család tulajdonában lévő Melinda Impexet 1994-ben alapították. Pár évvel később Pál Melinda és Dénes megvásárolta a többi alapítótárs részesedését. A Melinda Impex a kezdeti években nehéz építőanyagok kereskedelmével és acélimporttal foglalkozott. Egy újjászervezés után a vállalatot két részre bontották: a Melinda Steel acéltermékek kereskedelmével, a Melinda Instal épületgépészeti és fürdőszobai berendezésekkel kereskedik. A Melinda Instal 2017-ben 38 millió eurós árbevételt ért el 275 alkalmazottal, a Melinda Steel üzleti forgalma 43 millió euró volt 154 alkalmazott foglalkoztatása mellett. A Székelyudvarhelyről indult családi vállalkozás vagyonát 23–25 millió euróra becsülték.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.