Kézdiszéki polgármesterek találkozója KézdialmásonSegélykérés a délutáni oktatásra

2018. december 5., szerda, Közélet

A kézdialmási községházán tartották meg a felső-háromszéki polgármesterek idei utolsó találkozóját múlt csütörtökön. A megyei önkormányzatot Kovács Ödön megyemenedzser képviselte, aki Tamás Sándor megyeitanács-elnök nevében elismerő oklevelet nyújtott át tizennégy, illetve tizenöt éves eredményes községvezetői munkásságáért Lukács Róbert volt lemhényi községvezetőnek és a december közepén leköszönő Molnár István kézdialmási polgármesternek, akik összeférhetetlenség miatt válnak meg eddig betöltött tisztségüktől.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A találkozón meghívottként Makkai Péter árkosi református lelkipásztor, a Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett Írisz Ház igazgatója is jelen volt, és ismertette az alapítvány történetét, illetve a négy éve különböző háromszéki községekben zajló délutáni oktatást. Mint mondta, a délutáni oktatáson sok olyat is tanulnak a gyermekek, amit a tanórákon nem oktatnak, s meleg ételt is kapnak, mivel ennek a programnak van egy oktató és egy szociális része. A programot Erdély hét megyéjében a megyei és a helyi tanácsok, valamint a HEKS, a svájci protestánsok segélyszol­gálata támogatja anyagilag. A program tavaly lejárt, de mivel nem fogyott el a teljes összeg még egy évet hosszabbítottak. A HEKS a hétből egyet, Kovászna megyét választotta ki, ahol a következő iskolai évtől támogatásával folytatódik a délutáni oktatási program. Háromszéken elemi osztályokban nyolcezer gyermek tanul, akiket be szeretnének vonni a délutáni oktatásba. Egy tanévben a teljes összeg négymillió euró, ennek a huszonöt százalékát a HEKS biztosítaná három tanéven keresztül.

Makkai tiszteletes azt is elmondta, a program sikeres kivitelezéséhez az önkormányzatok segítségére is szükség lenne, hogy vállaljanak ötven százalékot megosztva a megyei tanáccsal. A fennmaradó huszonöt százalékot össztársadalmi összefogásból – a gyermekek szüleinek a hozzájárulásából, helyi vállalkozók segítségével – szeretnék előteremteni. Kovács Ödön hangsúlyozta, ha a helyi önkormányzat bevállalja a 25 százalékot, akkor a megyei tanács is hozzáadja a rá eső 25 százalékot. Jó kezdeményezés, de minden önkormányzat saját maga döntse el, belép-e vagy sem.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2018-12-05: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Esélyt teremteni a beilleszkedésre (Állásbörze fogyatékkal élőknek)

Tájékoztatásra, tapasztalatcserére és párbeszédre egyaránt lehetőséget teremtett a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség hétfői, fogyatékkal élők számára szervezett állásbörzéje. Az első alkalommal megtartott rendhagyó eseményen cégek és közintézmények mintegy harminc munkahelyre kerestek jelentkezőt.
2018-12-05: Közélet - :

Behajtják a víz árát (Sepsikőröspatak)

A számvevőszék szerint Kisgyörgy Sándor, Sepsikőröspatak polgármestere személyesen felelős, hogy az utóbbi években nem fizettek a vízszolgáltatásért, ezért kilátásba helyezte: amennyi­ben nem orvosolja a mulasztást, magának kell befizetnie a közel huszonötezer lejes kinnlevőséget.