Módosítanák a törvényt

2018. december 5., szerda, Belföld
Iktatta az RMDSZ parlamenti csoportja az oktatási törvényt számos pontban módosító javaslatcsomagját. A szövetség közleménye szerint a tervezet többek között gyermekközpontú finanszírozást tesz lehetővé, képzési lehetőségeket biztosít a pedagógusok számára, rendezi a meleg ebéd programot a tanintézményekben, valamint szabályozza a délutáni oktatás rendszerét.
  • Fotó: radiooltenia.ro
    Fotó: radiooltenia.ro
A közlemény szerint a tervezet kétszintű érettségit vezetne be: egy standard elvárásokra épülő, illetve egy emelt szintű vizsgasorozatot. Emellett adott feltételek mellett kötelezővé tenné a délutáni oktatást, valamint a meleg ebéd biztosítását az iskolákban. A módosítások továbbá lehetőséget teremtenének arra, hogy létszám alatti osztályok is működhessenek, és a normatív finanszírozási rendszeren is több pontban változtat, így az összevont osztályok esetében, de bevezetik az alternatív oktatás felső tagozatú pluszfinanszírozását is, illetve a szórványoktatás számára a hatékonyabb önszerveződés lehetőségét is biztosítanák. Az anyanyelvhasználat terén a tervezet előírja, hogy az egyetemi felvételiket anyanyelven ejthessék meg a jelentkezők (párhuzamosan azzal, hogy a kisebbségi felsőoktatás normatív finanszírozása minimum duplája lesz a román nyelvű oktatásnak), a vegyes tannyelvű tanintézményekben az iskolán belüli környezeti nyelvként ne csak a románt, hanem az adott iskolában zajló oktatási nyelvek mindegyikét használják. A tervezet rendelkezik továbbá a tananyag csökkentéséről, a kisebbségek arányos képviseletéről a tanintézetekben, valamint a duális, gyakorlatorientált képzések egyetemi bevezetéséről és az óvodai előkészítő csoportok létrehozásáról. Utóbbiak az előkészítő iskolai osztályok mintájára működnének.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 356
szavazógép
2018-12-05: Belföld - :

Diplomáciai csörte egy tudósítás miatt (Centenárium)

Kiverte a biztosítékot a román diplomáciánál a Német Hírügynökség (DPA – Deutsche Presse Agentur) által publikált és a német köztelevízió (ZDF – Zweites Deutsches Fernsehen) által átvett híranyag a romániai centenáriumról. A külügyminisztérium azt tartotta elfogadhatatlannak, hogy a közlés szerint Románia Magyarország egy része elcsatolásának századik évfordulóját ünnepelte december elsején. A ZDF a tiltakozás nyomán „beitritt” (csatlakozás, egyesülés) szóra javította az elcsatolást.
2018-12-05: Közélet - :

Kevesli a román zászlókat

A Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület feljelentette az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, mert nem zászlózta fel ugyanúgy a várost december elsejére, a román nemzeti ünnepre, mint ahogy március 15-re, a magyar nemzeti ünnepre tette.