Boldog percek a Mikulással

2018. december 6., csütörtök, Közélet
Ajándékcsomagokkal örvendeztette meg tegnap este a Mikulás a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályára beutalt kis betegeket.
  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente
A látogatást megelőzően a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezetének fiatal önkéntesei gyümölcsöt, édességet és apró játékokat gyűjtöttek félszáz csomagba, majd gitárral, énekszóval kísérték el a Mikulást, hogy átadja azokat gyermekeknek. Székely Róbert ifjúsági vezető lapunknak elmondta, a kórházi máltás Mikulás-járásnak több mint két évtizedes hagyománya van, s az örömszerzésen túl figyelnek arra is, hogy gyakrabban felkeressék azokat a kis pácienseket, akikhez ritkábban megy látogató, vagy akiknek az édesség és játék mellett egyébre is szükségük van. Nekik rendszerint ruhát, tisztálkodási szereket is visznek. „Így találjuk meg azokat a nagy családokat, amelyeket aztán a későbbiekben is felkeresünk és lehetőségeinkhez mérten támogatunk” – fűzte hozzá. (dvk)
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 356
szavazógép
2018-12-06: Közélet - Hecser László:

Mátyás nyomában a baróti diákok

Müller Zoltán, Szász Zsolt és Ágoston Gergely Vince, a Baróti Szabó Dávid Középiskola XI. B osztályos tanulói, azaz a Sekete Fereg csapat tagjai második díjat szereztek a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala, valamint az OTP Fáy András Alapítvány középiskolásoknak szóló, Mátyás király kamerája című videópályázatán. A diákok – kihasználva a kiírás adta keret minden másodpercét – háromperces, néhol dramatizáló filmjükben jártak utána, mit lehet tudni az Igazságos baróti tartózkodásáról.
2018-12-06: Közélet - :

Testvérvárosi ösztöndíj

A magyar nyelv és irodalom versenyeken elért kimagasló teljesítményéért Demény Ágnes, a Váradi József-iskola nyolcadik osztályos diákja kapta meg idén a százezer forinttal járó Barabás Samu-ösztöndíjat Ferencvárostól.