Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Mi, hol, mikor

2019. január 3., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Színház
Megváltozott a Lucy Strate avagy a Kilencek Tanácsa című előadás bemutatójának dátuma.

A Tamási Áron Színház Lucy Strate avagy a Kilencek Tanácsa című előadásának január 3-ra tervezett bemutatóját objektív okok miatt január 4-re halasztották. Az elmaradt produkcióra megvásárolt jegyek visszaválthatóak a Központi Jegyirodában január 3-tól 11-ig, vagy átválthatóak egy másik előadásra.

VÁROSI SZÍNHÁZ. Az idei évadban a kézdivásárhelyi Városi Színház Parti Nagy Lajos Ibusár című zenés-táncos huszerettjét tűzte műsorra Kolcsár József rendezésében. Az előadás változatos színészgárdája és a Perkő Néptáncegyüttes férfi táncosai közös munkával igyekeznek a rendező elképzeléseit életre kelteni a színpadon. A Furik Rita (jelmez) és Zemba Ákos (visual artist) által megálmodott látványvilág nyújt betekintést mind az operett pompájába, mind pedig a valóság sivárságába. Ibusár – egy Isten háta mögötti falu – vasúti megállóhellyel. Ide száműzte a sors Sárbogárdi Jolánt. Hogy az életét elviselhetőbbé tegye, az operettek varázslatos világába menekül. Minél nehezebben kap elismerést írásaiért, annál elkeseredettebben küzd azért. Nemcsak Jolán élete tárul elénk tragikomikus helyzeteivel, hanem megelevenedik az operettje is: hercegnő, huszárok, ármánykodás és mindent legyőző szerelem. Mennyire képes egyensúlyozni Jolán két világa elvékonyodó határán? Ma 19 órától a Gábor Áron bérleteseknek, pénteken 19 órától a Toldi-bérleteseknek játsszák a Vigadó Művelődési Ház nagytermében. Jegyár: 25 lej felnőtteknek, 20 lej nyugdíjasoknak és diákoknak.

A CSÍKSZENTGYÖRGYI SZÉKELY GÓBÉK Ketten voltunk s négyen maradtunk című előadásukkal január 12-én 16.30-tól és 20 órától a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében vendégszerepelnek. Jegyek kaphatók az Andrei Mureşanu Színház pénztáránál keddtől csütörtökig 16–18, pénteken 13–18 óráig (érdeklődni a 0745 589 214-es és a 0726 208 811-es telefonszámon lehet munkanapokon 9–16 óráig) t Az előadás január 10-én, csütörtökön 17 és 20 órától Kovásznán tekinthető meg a Művelődési Központban. Jegyek 25 lejért kaphatóak a Kovásznai Művelődési Központban.

HAHOTA. A marosvásárhelyi Hahota Színtársulat a Hülyeség nem akadály című zenés szilveszteri kabaréja Kovásznán január 29-én 17 és 20 órától tekinthető meg a művelődési központban. A jegy ára 30 lej. t Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház nagytermében február 5-én, 6-án, 7-én és 8-án vendégszerepelnek. Jegyek az Andrei Mureşanu Színház pénztáránál kaphatók keddtől csütörtökig 16–18, pénteken 13–18 óráig. Érdeklődni a 0745 589 214-es és a 0726 208 811-es telefonszámon lehet munkanapokon 9–16 óráig.

 

Mozi

A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma: 11 órától A Grincs – amerikai animációs családi vígjáték, magyarul beszélő és A karácsony mentőakció – francia–belga családi vígjáték, románul beszélő; 16 órától Pókember – Irány a pókverzum – amerikai animációs, kaland-, akciófilm, román felirattal és A diótörő és a négy birodalom – amerikai családi kalandfilm, fantasy, román felirattal; 18.15-től Álommeló – amerikai romantikus vígjáték, román felirattal; 18.30-tól Mary Poppins visszatér – amerikai családi film, fantasy, musical, román felirattal; 20.30-tól Aquaman – amerikai–ausztrál akció, kalandfilm, fantasy, román felirattal; 20.45-től Ragadozó városok – új-zélandi–amerikai akciófilm, fantasy, sci-fi, magyarul beszélő.

 

Zene
VÍZKERESZTI HANGVERSENY. Január 6-án, vízkereszt napján a 18 órai szentmise után ünnepi vízkereszti hangverseny lesz a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban. Fellép a plébánia Kis apostolok énekkara és a Laudate kamarakórus és -zenekar.

SZIMFONIKUS REMIX. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében január 23-án 19 órától fellép a magyarországi Margaret Island és a Heureka Pop Orchestra. Karmester: Grünvald László. Jegyár: 25 lej, jegyek kaphatóak a városi kulturális szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám).

 

Kiállítás
VETRÓ ANDRÁS szobrászművész egyéni kiállításának megnyitója január 13-án, vasárnap 12 órakor kezdődik Kézdivásárhelyen az Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A kiállítást megnyitja Deák Ferenc magyartanár. Házigazda: Dimény Attila múzeumvezető. A tárlat az Incze László Céhtörténeti Múzeum és Múzeumbarátok Egyesülete szervezésében jön létre.

 

Hitvilág
SZENTSÉGIMÁDÁS. Sepsiszent­györgyön az Állomás negyedi Szent Benedek-templomban csütörtökön 21 órától szent­ség­imádást tartanak, amely 11 órakor szentmisével ér véget.
VIRRASZTÁS. Pénteken Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király-templomban 22 órától virrasztás lesz, amely a szombaton 6.30-kor kezdődő szentmisével ér véget. A virrasztást a Mária Rádió közvetíti, és követni lehet az eletalelekben.ro honlapon is az Élő közvetítés menüpontra kattintva.

 

Véradás a Szimplában
A Szimpla Sepsiszentgyörgy a Kovászna Megyei Vérközponttal karöltve szervezi a Be someone’s Hero! It’s in your Blood! kampány harmadik kiadását. Várnak mindenkit, aki hajlandó és kompatibilis véradásra január 7-én, hétfőn 8–12.30 óráig a Szimplában. A vérvételt a Kovászna Megyei Vérközpont szakképzett személyzete végzi a mobil véradó központban. Amit fontos tudni: a véradáshoz minimálisan 50 kg testsúly, betöltött 18. életév szükséges; a regisztrációhoz személyi igazolvány kötelező; véradás előtt ajánlott étkezni és sok folyadékot kell fogyasztani; a gyógyszerszedés önmagában nem kizáró ok, a helyszínen lévő orvos felelősséggel dönt erről (gyógyszertől, betegségtől függően).

 

Érettségi felkészítők
A sepsiszentgyörgyi Amőba Oktatási Központban január 7-éig lehet iratkozni az érettségi felkészítőkre. A felkészítőket román nyelvből és matematikából szervezik heti egy alkalommal január–május között négy városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton és Kovásznán. Az iratkozás online történik: www.egyetem.ro. Telefon: 0744 616 449.

 

Röviden
AUTÓBUSZ. Január 7-én, hétfőn, a Sepsiszéki Székely Tanács autóbuszt indít Madéfalvára a Siculicidium emlékművéhez, onnan pedig Marosvásárhelyre a Kultúrpalota nagytermében tartandó megemlékező rendezvényre. Jelentkezni lehet munkanapokon 9–13 óráig a sepsiszentgyörgyi székházban (Konsza Samu utca 21. szám), vagy a 0267 318 180-as telefonszámon.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma 19 órától Ágó-gym – alakformáló fitnesz hölgyeknek. Telefon: 0722 233 774. facebook: @liveartdancestudio.
LELKI SEGÉLY TELEFONON. Sepsiszentgyörgyről is hívható az erdélyi telefonos és internetes lelkisegély-szolgálat, amelynek szakembereihez hétköznap 19 és 23 óra között fordulhatnak a 0754 800 808-as normál díjas telefonszámon. A névtelenül igénybe vehető szolgáltatás online is működik, az internetes tanácsadás a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com címen érhető el.

 

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Gróf Mikó Imre utca 4. szám alatti 23-as Farmacom (telefon: 0267 317 318, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utca 43. szám alatti Szent Anna (telefon: 0267 360 015) gyógyszertár teljesít szolgálatot. Honlap: colegfarmcovasna.ro.

 

Heti sürgősség
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szakemberei a december 24–30. közötti időszakban 991 esetet láttak el, közülük 199 alkalommal a beutalás mellett döntöttek. A következő esetek fordultak elő: 48 szív-érrendszeri; 81 ideggyógyászati; 61 sebészeti beavatkozás; 278 belgyógyászati; 234 gyermekgyógyászati; 53 nőgyógyászati; 20 pszichiátriai sürgősség; 106 ortopédiai sürgősség. Ebben az időszakban 6 lány és 11 fiú jött a világra. Közúti balesetben szerzett sérülésekkel 8 személy, erőszakos cselekmények nyomán szerzett sérülésekkel tizennégy személy jelentkezett. 14 ittas állapotban lévő személyt részesítettek kezelésben.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 708
szavazógép
2019-01-03: Sport - :

Kevésen múlt az első brit arany (Alpesi sí)

Az év első napján a norvégiai Oslóban párhuzamos műlesiklófutammal folytatódott az alpesisí-világkupa. A női versenyt a szlovák Petra Vlhová, a férfit az osztrák Marco Schwarz nyerte.
2019-01-03: História - Jánó Mihály:

Hiánypótló könyv a Szent Anna-tóról

Ha beütjük a Google keresőbe a kráter tó szavakat, több mint 15 tóról láthatunk gyönyörű fényképeket a világ minden részéről Új-Zélandtól Alaszkáig. Olyan nevű is akad, mint a Mennyország-tó Kína és Észak-Korea között.  A Szent Anna-tó ezen a listán nem szerepel, és mivel a Mennyország-tó mint tulajdon- vagy köznév ilyenformán már ki van sajátítva, meg kell elégednünk azzal, hogy a mi krátertavunk, a Szent Anna-tó „csupán” mint földi paradicsom csillog előttünk és bennünk. Ezért is lehet, hogy a székelyföldi ember olyan bensőséges érzelemmel gondol erre a legtöbbször sziporkázó víztükörre, hogy a hivatalosan használt nevet egyszerűen csak „Szentanna”-ként ejti ki és írja le. Így értelmezem ennek a kis könyvnek a szokatlan, furcsának tűnő címét: SZENTANNA. Mert sohasem mondtuk így: Megyek a Szent Anna-tóhoz, hanem hogy megyek a Szentannára. Vagy mondtuk egymásnak nyár végén: még mindig finom, selymes-meleg a Szentanna vize.