Női kosárlabda, Nemzeti LigaSima győzelem Kolozsváron

2019. január 7., hétfő, Sport
A bajnoki címvédő Sepsi-SIC folytatja menetelését a női kosárlabda Nemzet Ligában, miután szombat este a pontvadászat Piros csoportjának 3. fordulójában könnyed, 96–54 arányú diadalt aratott a Kolozsvári U vendégeként. A zöld-fehérek teljes egészében értékesítették a papírformát, sőt, a Horia Demian Sportcsarnokban lejátszott meccsen Zoran Mikes tanítványai 50 ponttal is vezettek, az egyoldalú mérkőzés legjobbja pedig az újabb dupla duplát jegyző Kristina Higgins volt.
  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta
A találkozó első kosarát a szentgyörgyi Higgins szerezte, amire egy perc után Paula Cenean büntetőből válaszolt (1–2). A zöld-fehérek következő hat pontja is Higgins nevéhez fűződik, majd Marina Solopova duplájával, Ioana Ghizilă triplájával és Annemarie Gödri-Părău kétpontosával a Sepsi-SIC összehozott egy 2–13-as rohamot, és úgy tűnt, hogy sétagalopp lesz a bajnok kolozsvári kiszállása (3–15). A vendégek azonban másképp gondolták, és a 8. percben felzárkóztak hat pontra (11–17), de egy újabb 10–0-s háromszéki roham után kiderült, ki az úr, azaz úrnő a pályán (11–27).
A második negyed első pontjait a zöld-fehérek amerikaija, Peyton Whitted hozta össze, de a kiegyensúlyozottra sikeredett játékrész elejét a kolozsváriak kapták jobban el, és a 13. percben 19–31-es állás volt olvasható az eredményjelző táblán. A jó kezdés után visszaestek az egyetemisták, s Whitted, Solopova és Higgins 18 pont távolságra dobta a Sepsi-SIC csapatát (19–37). A folytatásban itt is, ott is becsúszott egy-két hiba, ám a 19. percben 20, majd kevéssel később 23 ponttal is vezetett a szentgyörgyi csapat. Az első félidőt Cenean triplája zárta, s 24–44-es állásnál vonultak szünetre az együttesek.
A térfélcserét követően a zöld-fehérek teljesen átvették a játék irányítását, s Zoran Mikes lányai támadásról támadásra növelni tudták előnyüket. A harmadik negyed 40–69-es eredménnyel zárult, s már egyre biztosabbá vált, hogy fölényes győzelemmel zárja a párharcot a Sepsi-SIC. Az utolsó játékrészben a mieink összehoztak egy 18–0-s részsikert, s a 39. percben Solopova triplájának is köszönhetően már 50 ponttal vezettek (46–96). A véghajrá a hazai csapatról szólt, amely két hárompontossal és büntetőből szerzett két ponttal valamelyest enyhítette a vereség súlyosságát, de a Sepsi-SIC még így is 42 egységgel, azaz 96–54-gyel bizonyult jobbnak a sereghajtó Kolozsvári U alakulatánál.
A szombati találkozó legjobbját a bajnokcsapat adta, hiszen Higgins bő 31 perc alatt 23 pontot dobált össze, s további 15 lepattanóval, azaz egy újabb dupla duplával járult hozzá gárdája sikeréhez. Rajta kívül a zöld-fehérektől Ghizilă, Solopova és Angelika Slamová is 15 pont fölé jutott. A házigazdáknál a 12 egységet jegyző Rishonda Janell Napier és a 11 pontot dobó Irina Mihaela Părău jeleskedett.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, Piros csoport 3. forduló: Kolozsvári U–Sepsi-SIC 54–96 (11–27, 13–17, 16–25, 14–27). Kolozsvár, Horia Demian Sportcsarnok. Mintegy 100 néző. Vezette: Mihai Săndulache, Răzvan Opriș, Alina Dekany. Kolozsvári U: Napier 12, Cenean 7/6, Ciciovan 2, Begenisic 4, Părău 11–Ana, Boț 5/3, Morse 9/6, Biszak, Sfârlea 4. Edző: Carmin Artemie Popa. Sepsi-SIC: Ghizilă 16/12, Solopova 17/9, Gördi-Părău 9/3, Whitted 9, Higgins 23–Demeter, Nagy, Șipoș 4, Slamová 18/6, Kovács, Jankó. Edző: Zoran Mikes.
A Piros csoport 3. forduló­jának további eredményei: Szatmárnémeti VSK–Brassói Olimpia 90–79, Konstancai Phoe­nix–Târgoviște 43–58, az Aradi ICIM szabadnapos volt.
Az állás: 1. Sepsi-SIC (12 győzelem/0 vereség) 22 pont (2 büntetőpont levonva), 2. Szatmárnémeti VSK (9/4) 22 pont, 3. Târgoviște (7/6) 20 pont, 4. Brassói Olimpia (6/7) 19 pont, 5. Aradi ICIM (4/8) 16 pont, 6. Konstancai Phoenix (11/4) 14 pont, 7. Kolozsvári U (1/11) 13 pont.
A női kosárlabda Nemzeti Liga Piros csoportjának 4. fordulójában a Sepsi-SIC január 12-én, szombaton 19 órától Târgoviște csapatát fogadja a Sepsi Arénában.
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen következményekkel jár a Nyugati Szövetség létrehozása?









eredmények
szavazatok száma 375
szavazógép
2019-01-07: Sport - :

90 évesen bukott meg a doppingvizsgálaton (Kerékpározás)

Pozitív doppingtesztet produkált egy 90 éves amerikai férfi egy szenior kerékpárversenyen.
2019-01-07: Sport - :

Tanulságos verseny (Asztalitenisz)

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK pingpongozói január 4–6. között Budapesten a Hungarian Mini Cadet Open nevet viselő rangos nemzetközi viadalon léptek asztalhoz. A céhes városbeliek számára a tapasztalatszerzésen túl is roppant tanulságosnak bizonyult a verseny.