Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Ideiglenes tárcavezetők

2019. január 8., kedd, Belföld

Ideiglenes tárcavezetőket jelölt Viorica Dăncilă miniszterelnök tegnap a regionális fejlesztési, illetve a közlekedési minisztérium élére, miután Klaus Iohannis államfő a múlt héten elfogadta az eddigi tisztségviselők lemondását, de bejelentette, hogy elutasítja a kormányfő miniszterjelöltjeit.

  • Fotó: romaniatv.net
    Fotó: romaniatv.net

A kormányfő Eugen Teodorovici pénzügyminisztert javasolta ideiglenes regionális fejlesztési miniszternek és miniszterelnök-helyettesnek, illetve Rovana Plumb európai alapokért felelős minisztert a közlekedési tárca ideiglenes vezetőjévé. Az elnöki hivatal tegnap este közölte, hogy Iohannis aláírta a két ideiglenes tárcavezető kinevezését.

Több mint két hónapja tart a kormányátalakítás körüli csatározás az államelnök és szociálliberális kormány között; a szociáldemokraták nyolc poszton akartak váltást, de Iohannis csak hat miniszterjelöltet iktatott be, kettőt elutasított. Dăncilă az alkotmánybíróság elé vitte az ügyet, amely megállapította, hogy Iohannis alkotmányos konfliktust idézett elő a kormányátalakítás hátráltatásával, és azt is előírta számára, hogy haladéktalanul adja ki az elnöki rendeletet a lemondott miniszterek felmentéséről, illetve adjon indoklással ellátott választ a kormányfőnek az általa jelölt új tisztségviselőkkel kapcsolatban.

Az alkotmánybírósági döntés miatt elszenvedett presztízsveszteség után – a miniszteri lemondások tudomásul vételével és az új jelöltek elutasításával – Iohannisnak sikerült mégis olyan helyzetet kialakítania, amelyben bebizonyította, hogy az SZDP nem diktálhat neki, és az elnök nem kerülhető meg a kormány átalakítása során. Miután a két minisztériumot nem lehetett beláthatatlan ideig vezető nélkül hagyni, Dăncilă kénytelen volt ideiglenes tárcavezetőket jelölni. Románia így is hiányos kormánynévsorral készül az Európai Unió soros elnökségének hivatalos átvételére, amelyet csütörtökön és pénteken szerveznek meg Bukarestben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és az uniós biztosok jelenlétében.

Az alkotmány szerint egy megüresedett miniszteri posztot legfeljebb másfél hónapig tölthet be ideiglenesen egy másik kormánytag.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 595
szavazógép
2019-01-08: Belföld - :

Törvénnyel is megerősítették: Oktathatják tanítók a román nyelvet

Kihirdette Klaus Iohannis államfő tegnap azt a törvényt, amelynek alapján nem szükséges felsőfokú végzettséggel rendelkezniük a kisebbségi tannyelvű iskolák elemi osztályaiban román nyelvet oktató pedagógusoknak.
2019-01-08: Belföld - :

Bankszámla minden kiskorúnak

A december 4-én kiadott 2018/104-es sürgősségi kormányrendelet értelmében automatikusan megtakarítási számlát nyit az állam minden kiskorúnak. A Junior Centenar nevet viselő megtakarítási számlák az államkincstár fiókjaiban nyílnak anélkül, hogy a kiskorú valamelyik szülőjének vagy gyámjának kérvényeznie kellene ezt.