Újabb mandátumra pályázik Kelemen Hunor

2019. január 9., szerda, Belföld
Ismét megpályázta az RMDSZ elnöki tisztségét Kelemen Hunor. Tegnap késő este járt le a jelölési határidő, a késő délutáni órákig azonban rajta kívül senki sem iktatta jelöltségét. A politikus már decemberben bejelentette szándékát, hogy folytatná a megkezdett munkát.
  • Fotó: kolozsvariradio.ro
    Fotó: kolozsvariradio.ro
Az RMDSZ a február 22–23-i kolozsvári tisztújító kongresszusán fog elnököt választani, akinek mandátuma négy évre szól. Az elmúlt hetekben az RMDSZ legnagyobb területi szervezetei, így például a Maros, a Kovászna, a Bihar megyei, de más kisebb szervezetek is támogatásukról biztosították a jelenlegi RMDSZ-elnököt.
A jelöltség iktatásakor Kelemen Hunor elmondta: az elmúlt nyolc esztendő lehetővé teszi, hogy emelt fővel álljon az újabb megmérettetés elé. Elmondta: most sem pozícióra jelentkezik, hiszen neki a megfontolt, erős és bátor RMDSZ építése a feladata. Úgy vélte, a jövőképformálás a februári kongresszus legfontosabb feladata, hiszen történelmi léptékben a feladat az, hogy az elkövetkező száz évben is erős, sikeres, versenyképes magyar közösség éljen Romániában.
Kelemen Hunor, aki Markó Bélát váltotta a szövetség élén, 2011 februárja óta irányítja az RMDSZ-t.
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen következményekkel jár a Nyugati Szövetség létrehozása?









eredmények
szavazatok száma 375
szavazógép
2019-01-09: Belföld - :

Klaus Iohannis újrázhat

Jó eséllyel újabb mandátumot szerezhet az idei elnökválasztáson Klaus Iohannis államfő, aki az első erről készült felmérés tanúsága szerint több mint kétszer annyi támogatóval rendelkezik, mint legnépszerűbb ellenfele, Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök – állapította meg tegnap az Adevărul ellenzéki lap az IMAS közvélemény-kutató intézet felmérését ismertetve.
2019-01-09: Belföld - :

Kövesi az emberi jogi bírósághoz fordult

Laura Codruţa Kövesi panasszal fordult decemberben az Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert szerinte sérültek a jogai akkor, amikor az alkotmánybíróság 2018. májusi döntése értelmében leváltották az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészi tisztségéből – tájékoztatott a legfőbb ügyészség.