Több mint két órán keresztül válaszolt a magyar és nemzetközi sajtó kérdéseire Orbán Viktor miniszterelnök. Egyebek mellett kijelentette, a májusi EP- választáson a bevándorlásellenesek és bevándorláspárti erők csapnak össze, s kifogásolta, hogy az Európai Néppárt csak bevándorláspárti erőkkel keres együttműködést. A rendkívüli kormányinfón kritikus kérdések is elhangzottak. Több rendben visszatérő kérdések firtatták a miniszterelnök családjának és barátainak vagyonosodását, ezeket Orbán Viktor azzal utasította el, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik, ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a korrupció esetében csak a zéró tolerancia elfogadható. A túlóratörvény miatti tüntetésekre figyel, de fenntartja, hogy a jogszabály jó, és véleménye szerint ezt az élet is igazolja majd.
Orbán Viktor a nemzetközi sajtótájékoztató elején vázolta Magyarország gazdaságának elmúlt évi teljesítményét: a háztartások fogyasztása 6 százalékkal nagyobb, a bruttó bérek pedig átlagosan 11 százalékkal nőttek. Véleménye szerint a gazdaság stabil, és mindent megtesznek azért, hogy ebben az évben is meglegyen a 4 százalékos növekedés, ám ehhez kormányzati lépésekre is szükség van, mert lassan megközelítik a teljes foglalkoztatottságot. Úgy vélte, nem érdemes olyan gazdaságpolitikát csinálni, amely több ember munkáját igényelné, olyan növekedés kell, amely ennyi emberrel működtethető gazdaságból létrehozható.
Kitért a nemrég zárult nemzeti konzultációra, amelyre 1 382 000-en válaszoltak, bejelentette, hogy a február 10-e körül esedékes évértékelő beszédében ismerteti majd a konzultáció alapján hozott, családokat támogató kormányzati intézkedéseket.
A miniszterelnök szerint sorsdöntő lehet a májusi európai parlamenti (EP) választás. Hangsúlyozta: eddig csak Magyarországon mondhatták el az emberek a véleményüket a bevándorlásról, a többi európai országban erre nem volt mód. Ezért a májusi voksolás nagy lehetőség az európaiaknak, hogy elmondják véleményüket – mutatott rá. Közölte: Magyarország célja, hogy az EU teljes intézményrendszerén belül, minden intézményben a bevándorlásellenes erők kerüljenek többségbe: előbb az EP-ben, utána az Európai Bizottságban, majd a nemzeti parlamenti választások eredményeként az Európai Tanácsban is. „Az is cél, hogy az EP-választás eredményeként mi legyünk a legsikeresebb párt Európában és az Európai Néppártban” – magyarázta a kormányfő.
A miniszterelnök szerint a migráció lesz a következő tizenöt-húsz év legnagyobb sorskérdése Európában, ugyanis Afrika és Ázsia népességmegtartó ereje nem nő olyan gyorsan, mint a népessége. Orbán Viktor közölte: Magyarország büszke lehet, hogy elsőként bizonyította be azt, hogy a migrációt meg lehet állítani a szárazföldön, és hosszú ideig egy tengerparti ország sem vállalkozott hasonlóra.
A migráció Nyugat-Európában együttélési kérdés, Közép-Európában azonban még nem. Itt a vita arról szól, hogyan akadályozzuk meg egy olyan helyzet kialakulását, amely Nyugat-Európában már látható – magyarázta.
Orbán Viktor hangsúlyozta: „egészen más kérdéseik vannak nekik és nekünk”, a migráció messzire vitte egymástól Európa két részét, és az a kérdés, hogyan tudnak egységesek maradni, ha ennyire különböző jövőt választottak maguknak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.