Kulturális városnegyed épül a ferencvárosi Duna-parton a Közraktárak megújításával 2010 nyarára; a nyolcmilliárd forintos beruházás során kialakított közösségi és kulturális terek Budapest egyik új jelképévé alakíthatják a városrészt ― közölte a főpolgármester hétfőn a helyszínen újságírók előtt.
A Közraktárak fejlesztése olyan szimbolikus ügy, amely a város élhetőségét, használhatóságát is nagyban javítja ― hangoztatta Demszky Gábor, aki szerint a ferencvárosi terület mára ,,kiilleszkedett" a városból. Mint mondta, a hangsúlyozottan kulturális célú fejlesztés megnyitja a várost a Duna felé.
Az elképzelések szerint az 1880-as években emelt épületek megújításával, valamint az azok mellé állított ,,bálna alakú" üvegépület kialakításával sikerül majd ,,a város szövetébe illeszkedő" kulturális és szórakoztató központot állítani.
Az 1500 négyzetméteres rendezvénytermet, galériákat, könyvesboltokat, kávé- és teaházakat, valamint a partszakasz teljes hosszában elnyúló teraszt is magában foglaló épületegyüttes átadása három év múlva várható. A célközönség elsősorban az egyetemi városrész diáksága lesz. A város a 100―300 millió forintos támogatás fejében húszmilliárd forint értékű ingatlant nyer.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.