Vasárnap Budapesten ünnepelte születésnapját az Osonó Színházműhely, mivel a csapat ebben az időszakban több projekten is dolgozik a magyar fővárosban, és egy új előadás próbafolyamatát is itt készíti elő – tudósít közleményében a társulat.
Az 1993-as alapítás óta az Osonónak 179 tagja volt, és az évek során összesen 22 előadást mutattak be, melyekből hat produkció thaiföldi, marokkói, budapesti, olaszországi és sepsiszentgyörgyi társulatokkal való együttműködésben készült. A tíz éve új alapokra fektetett, önfenntartó színházműhely előadásain túl ezernél több oktatási és szociális projektet szervezett fiatalok és felnőttek számára. Az elmúlt huszonhat év alatt összesen 1405 előadást tartott a társulat, amelyből 1140-et az elmúlt tíz évben, független színházként három kontinens huszonnyolc országának háromszáztíz településén. A csapat projektjeit és előadásait eddig 53 hazai és nemzetközi díjjal ismerték el. Az Osonó alapítója és vezetője 1993–1998 között Salamon András volt, 1998-tól Fazakas Misi a társulatvezető.
Ebben az évben a legfontosabb céljaik között szerepel azoknak az eszközöknek a továbbgondolása, amelyek által minél szélesebb réteghez eljuttathatják a színházat. A hagyományos, fórumszínházi és osztálytermi előadásoktól kezdődően különböző képzések, táborok, ifjúsági együttműködések és műhelyek képezik a társulat főként Budapestre fókuszáló idei terveit.
Az Osonó Színházműhely olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a nézőkkel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy azok felelős és kreatív emberként keressék helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. (nbs)