Életmód, életenergiaA tökéletes pihenés

2008. augusztus 21., csütörtök, Család

A lehetséges életmódok közül bármelyiket választjuk, bármilyen a temperamentumunk, életünkből nem maradhat ki a pihenés. Pihenésen nem csak az alvás értendő, nem csak a fizikai ellazulás, hanem ezzel egy időben a szellemi, lelki nyugalom is.

Az álom sem mindig pihentető, hiszen időnként alkalmunk van megfigyelni, miként szövődnek bele az elmúlt nap, a régmúlt eseményei, melyek zaklatottá tesznek. Néha nem is vagyunk tudatában annak, hogy miért indult jól vagy rosszul a napunk, de a kezdeti hangulat sokáig elkísér.

A nap folyamán az események — jók és rosszak — ugyancsak felkavarják a lelkünket, így végül is a belső életünk szüntelen hullámzás, a keserűség, a derű, a lemondás, a lelkesedés váltakozása. A különbség közöttünk csupán a hullámok nagyságától függ, és attól, ki hogyan tudja lecsendesíteni azokat.

Hogyan pihenhetünk a leghatékonyabban, és hogyan csillapíthatjuk kavargó gondolatainkat?

A módszer meditáció néven ismert, mely sok ember számára valami gyanúsat, valami misztikusat sugall, kevesen vannak tisztában a jelentésével. A dolog lényegét tekintve azt mondhatjuk, hogy a meditáció alapfokon egy gondolatok nélküli állapotot jelent, azaz belső csendet, illetve ennek az állapotnak a tudatos előidézését. Valahogy úgy kell elképzelnünk önmagunkat, mint egy hálózatba kapcsolt, de nem működő számítógépet.

Szakemberek által is alátámasztott tény, hogy ilyenkor lelassulnak az életfunkciók, regenerálódik a szervezet, letisztulnak a gondolatok, és a szó legmélyebb értelmében megpihenünk.

A különféle jógairányzatok számtalan utat kínálnak ennek az állapotnak az elérésére és a magas szintű revelációkig való fokozására. A különféle vallások legodaadóbb követői — papok, szerzetesek, zarándokok stb. — mindezt imádság és vezeklés útján érik el.

A hétköznapi emberek számára, akik nem törekszenek magasabb szellemi szintekre, mindez elérhetetlennek tűnik, pedig létezik egy nagyon megfelelő forma, az egészségmeditáció számunkra is.

Ez egy lépésről lépésre történő testi ellazulással veszi kezdetét ülő vagy fekvő állapotban. Ezt követi a ,,nyugodt vagyok, nem gondolok semmire" ismételgetésével elérhető, az elalvás előttihez hasonló állapot.

Mindezt úgy is elérhetjük, ha elnézünk a messzeségbe, belefeledkezünk a tűz vagy a gyertya lángjába, az ég vagy a tenger kékjébe.

Visszazökkenve a mindennapok világába, határozottabban tudunk majd cselekedni, jobban dönteni, őszintébben örülni.

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 570
szavazógép
2008-08-21: Sport - Áros Károly:

A tizenkettedik versenynap (Peking, 2008)

Az argentin―brazil labdarúgó elődöntőnek megvolt a maga színes sajtóvisszhangja. Nem bonyolódunk bele, viszont a tekintélyes O Globo internetes kiadásának véleményét kiragadjuk a sok közül: ,,A brazilok azért estek ki, mert az egész csapat apatikus volt, hiányzott belőle a tűz, így aztán logikus volt, hogy a döntő előtt megállították a gárdát." Hasonló jelenséggel mi is találkoztunk, és meg is jegyeztük: hiányzik a magyar vívók zöméből a szív és a lélek, elfásultak, egyszerűen nem tudnak küzdeni. Ezt már csak ismétlésként mondom, az olimpiai címvédő argentin válogatott a fináléban Nigériával találkozik.
2008-08-21: Család - x:

Öregség és kreativitás

Ha az agy sok adatot tárol, gyengébb a memória, és több a kreativitás — mutatták ki az amerikai Harvard Egyetem kutatói.
Ismert a jelenség, amikor egy idősödő ember találkozik valakivel, akit jól ismer, a neve azonban nem jut eszébe, és ilyenkor ijedten állapítja meg, hogy kezd szenilis lenni. Pedig nem így van. A legújabb kutatások szerint az idő múlásával sok információt tárolunk az agyunkban, egy idősebb általában többet, mint a fiatal.