Kedden este, 20 óra után pár perccel halálos kimenetelű közúti baleset történt a Hargita megyei Farkaslaka közelében a 13A országúton. Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a balesetet a 35 éves kézdivásárhelyi B. P. okozta, aki Mercedes Sprinter mikrobuszával Németországból utasokkal tért haza.
Parajd és Székelyudvarhely között a téli útviszonyok miatt egy kanyarban átsodródott a szembejövő sávra, ahol frontálisan ütközött egy 33 éves oklándi sofőr által szabályosan vezetett Skania kamionnal. A balesetben meghalt a Mercedes Sprinterben utazó 58 éves székelyudvarhelyi nő, és megsérült a mellette utazó 38 éves marosvásárhelyi férfi, valamint a vétkes sofőr.
A forgalmi rendőrök félsávos útelzárást rendeltek el, amíg helyszíneltek. Székelyudvarhelyről a baleset helyszínére egy SMURD rohammentő és egy feszítő-vágó felszereléssel rendelkező tűzoltókocsi is érkezett. A súlyos sebesülteket a székelyudvarhelyi kórházba szállították, a könnyebben sérülteket pedig a helyszínen látták el.
A Hargita megyei rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt bűnvádi vizsgálatot indított.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.