A közelmúltban Kézdivásárhelyen bejegyzett Dreamy Wedding Esküvőszervező Iroda megálmodója, Pap Eszter Edina 27 éves egyéni vállalkozó, aki szülővárosában a Bod Péter Tanítóképzőben érettségizett 2010-ben, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán végezte tanulmányait és államvizsgázott 2013-ban. Hazatérése után első munkahelye a Városi Színháznál volt 2014 és 2016 között, ahol szervezőként és irodalmi titkárként tevékenykedett, majd 2016-ban rádiós hírszerkesztőként és újságíróként a Profi Rádiónál, illetve a Székely Hírmondónál helyezkedett el. A fiatal vállalkozót a minap kerestük meg és készítettünk vele interjút.
– Honnan jött az ötlet, hogy esküvőszervező irodát nyisson?
– Régi álmom vált valóra. Amióta az eszemet tudom, szeretek szervezni, így hamar eldöntöttem, hogy ilyen irányban folytatom a tanulmányaimat. Az egyetemi évek alatt sikerült mélyebben elsajátítanom a rendezvényszervezés csínját-bínját, és már akkor eldöntöttem, hogy ezzel (is) szeretnék majd foglalkozni. A Dreamy Wedding Esküvőszervező Iroda megnyitásának azonban csak most jött el az ideje, hiszen – ahhoz, hogy sikeres legyen – ezt átfogóbb tanulásnak és hosszas előkészületnek kell megelőznie.
Minden a helyén legyen
– Mi az esküvőszervező feladata?
– Mivel a nagy nap minden ember életében – igen, úgy hiszem, hogy a férfiak életében is – az egyik legmeghatározóbb pillanat, fontos, hogy minden a helyén legyen, hogy a boldog pillanatokat ne árnyékolja be a stressz vagy valamilyen nem várt probléma. Ahhoz, hogy az ifjú pár és a násznép az esküvő napján egy gördülékenyen működő, tökéletesen összeállt koncepciót lásson, rengeteg munka szükséges, és sokszor a nagy egész legapróbb részletei is képesek kalamajkát okozni. A pár dolga, hogy egymásra figyelve, nyugodtan és boldogan készüljön az esküvőre, minden egyéb a szervező feladata. A tervezéstől egészen az utómunkálatokig tartó szervezés mellett tanácsokkal, ötletekkel is igyekszem támogatni a házasulandókat.
– Honnan jött a névadás ötlete?
– A Dreamy Wedding magyar jelentése az álomszerű esküvő. Ez jelképezi a célt, ami nem más, mint valóra váltani a pár nagy nappal kapcsolatos álmait. Ahogyan minden pár más, úgy minden álom és minden esküvő is más, mindenik egyedi, különleges, ezért kell mindent ehhez igazítani. A szervezés során a pár vágyai, igényei, stílusa kerülnek középpontba, nekem szervezőként arra kell figyelnem, hogy az álom részletei harmonikusan illeszkedjenek, úgymond minden passzoljon mindennel, legyen szó hatalmas sátras buliról DJ-vel és svédasztallal, hagyománykövető lakodalomról vagy elegáns bálról.
Az ifjú pár dönti el
– Hogyan zajlik az esküvőszervezés?
– Az első találkozó után az ifjú pár – miután megismerkedtünk és közösen eldöntöttük, milyen arculata lesz az esküvőjüknek – egy átlátható, pontos költséglistát kap, hogy mérlegelhessen, és ha szükséges, változtathasson. Ha velem kívánnak dolgozni, akkor végig követhetik a szervezés folyamatát, kérhetnek részleges szervezést, de akár úgy is dönthetnek, hogy egyáltalán nem foglalkoznak a szervezéssel, csak „besétálnak” a kész esküvőjükre. Az előkészületek ideje alatt folyamatosan a pár rendelkezésére állok, természetesen minden kérést, kérdést, információt bizalmasan és teljes diszkrécióval kezelek. Emellett, amennyiben a pár vagy az általuk kiválasztott szolgáltató (zenekar, fotós, ceremóniamester stb.) ragaszkodik hozzá, az esküvő előtt megismerkedhetnek és személyesen is egyeztethetnek a részletekről.
– Mik a jövőbeli tervei, céljai?
– Az esküvőszervezés rendkívül változatos munkát biztosít. Varázslatos munka ez, rengeteg lehetőséget, újdonságot tartogat. Fontosnak tartom a folyamatos tanulást, naprakész szolgáltatói adatbázisom bővítését és azt, hogy mindig nyitott maradjak az újra. Amennyiben igény lesz a munkámra, a továbbiakban más típusú rendezvények, például gyerekzsúrok, céges partik, keresztelők megszervezését is szeretném vállalni, ez azonban még egy kicsit várat magára, hiszen mindez újabb, alapos felkészülést igényel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.