A volt kommunista tábor sajátosságai, a nemzeti kontextusok, valamint a kormányváltások miatt lehetetlenné vált, hogy latin-amerikai vagy dél-afrikai mintára az átvilágítás az igazság feltárása és a nemzeti megbékélés jegyében történjék.
A lezáratlan ,,dekommunizációs" folyamatot valamennyi országban időről időre kisajátítja magának a napi politika — véli tegnapi elemzésében a Le Monde francia napilap. A lap szerint az egyesülést követően Németországban felgyorsult a dekommunizációs folyamat. Ehhez a kormányzat olyan anyagi feltételeket biztosított, amelyeket egyetlen más kelet-európai országban sem. Németország 1990-ben elfogadta az átvilágítási törvényt, megalakult a ,,Gauck-hivatal", amely évi százmillió eurós költségvetéssel működik. A dossziék 1992 óta hozzáférhetőek, a berlini fal leomlásakor a Stasi-ügynökök által fecnikre szabdalt dokumentumokat tizenöt kutató próbálja helyreállítani az állam által finanszírozott különleges logisztikai eszközökkel. Csehország eleinte a német példát kívánta követni az 1991-es átvilágítási törvénnyel, de a kommunista Állambiztonsági Hivatal (StB) anyagaihoz való szabad hozzáférés egészen 2007-ig nem volt lehetséges. A Le Monde szerint a megtisztulási folyamatban Bulgária és Románia maradt le a leginkább. Magyarországon ,,az exkommunisták visszatértével a hatalomba" az emlékezés munkája háttérbe szorult. Horn Gyula miniszterelnökként ellenezte, hogy Magyarország a német példát kövesse. Az archívumokat 1997-ig nem lehetett kutatni, és azóta is nagy részük államtitoknak minősül. Lengyelországban a kerekasztal-tárgyalásokon 1989 áprilisában a pártok a nemzeti megbékélés politikája mellett kötelezték el magukat, de a kompromisszumkészség csak addig tartott, amíg a régi demokratikus ellenzék tábora szét nem forgácsolódott. Azóta a kommunista archívumok a napi politikai játék eszközeivé váltak. A balti államokban a folyamat azért sajátos, mert Litvánia, Észtország és Lettország a Szovjetunió részei voltak, így az ő titkosrendőrségük maga a KGB volt. A függetlenségük kikiáltása után a dokumentumok jelentős része Oroszországba került, miközben az országokban jelentős orosz kisebbségek maradtak. Ezért a balti államok esetében sem megbékélésről, sem szakításról nem lehet beszélni: a baltiak és az oroszok között mindennaposak a feszültségek. Az átvilágítási törvényeket ugyanakkor megszavazták, s az emigrációból hazatért államfőknek köszönhetően a folyamat ott sokkal békésebb módon zajlik, mint a többi kelet-európai országban. Georges Mink politológus szerint ma már túl késő, hogy a dekommunizációs folyamat megbékéléshez vezessen Kelet-Európában. Áldozatok és hóhérok között ez már nem fog bekövetkezni, de a múltról vallott közbeszédben születhet egyetértés. Sajnos, a múlt felidézésének ma a legtöbb esetben nem a megbékélés a célja — véli a kutató.
