VidékfejlesztésVáltozik a szabályzat

2019. február 26., kedd, Gazdakör

Cătălina Savin, a megyei vidékfejlesztési iroda igazgatónője értesített, hogy az országos Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség módosított belső szabályozásain, kiküszöbölve egy elég elterjedt hibát a 6.1-es intézkedésnél (Fiatal gazdák megtelepedésének támogatása) és a 6.3-as intézkedésnél is (Kisgazdaságok támogatása).

A két intézkedésnél alapfeltétel, hogy abban az esetben, ha a cégbíróságon bejegyzett pályázó cég székhelye és az állandó lakhelye nincs ott, ahol a gazdasága is található (bejegyzése a községi gazdalajstromban), a szerződés megkötése után legtöbb kilenc hónap alatt meg kellett változtatni a cég székhelyét és a pályázó lakhelyét. Ha a pályázó elmulasztotta ezt, akkor pályázatát nem kifizethetőnek nyilvánították, és az addig kapott első részletet teljes egészében vissza kellett térítenie az ügynökségnek. A mostani módosítás szerint, ha ez a feltétel nem teljesül kilenc hónap alatt, akkor csak részleges levonást alkalmaznak, és a pályázó a 40 ezer vagy 15 ezer eurós támogatásnak csak 50 és 80 százalék közötti összegét kapja meg, attól függően, hogy hány vállalás szerepel az üzleti tervében. Az igazgatónő elmondása szerint a megyében eddig még nem volt gond, pár esetben a cég székhelyét és a pályázó lakcímét kellett változtatni, de a pályázók figyelmesek voltak és betartották a kötelezettséget.

Az igazgatónő arról is beszámolt, hogy tavasz lévén, az irodában rengetegen érdeklődnek a két intézkedés pályázhatósága felől. Sajnos a hétéves időszakra az intézkedésekre szánt pályázható keret teljesen elfogyott az előző években, a letett pályázatokkal teljesen lefedték a kiírási összeget. Így csak abban az esetben van lehetőség további kiírásra, ha olyan esetek állnak elő, hogy a sikeres pályázó felmondja a már megkötött szerződést, esetleg az üzleti tervben vállaltak be nem tartása miatt az ügynökség vissza­fizetteti a kapott támogatást. Az így össze­gyűlt összeg újabb kiírásra kerül. Ezért nagy valószínűséggel ezek az intézkedések csak a következő, a 2021 és 2028 közötti nemzeti stratégiában lesznek újra pályázhatóak (a vidékfejlesztési terv megnevezést 2021-től a nemzeti stratégia elnevezés fogja felváltani). Eddigi információink szerint az új, 2021-től érvényes Közös Agrár Politikában (KAP) a fiatalokat kiemelten támogatják. A tagországok többségének véleménye szerint a fiatal gazdák vidéken történő megtelepedését és az újonnan létesített gazdaságokat legtöbb százezer euró értékben támogathatnák.

Ezen felül a fiatalok egy hektáronkénti, termeléshez nem kötött plusz támogatást is kapnának a gazdaság nagysága függvényében.

Az EU-ban szinte minden tagország az elöregedéssel küzd, 2010-ben például az összes mezőgazdász közül 7,5 százaléknyi volt 35 év alatti, 53 százalékuk 55 év feletti és közel 30 százalékuk 65 év feletti. A most tárgyalás alatt levő új KAP szerint minden tagország a mezőgazdaságnál a teljes kifizetés legkevesebb 2 százalékát a fiatalok és az újonnan létesült gazdaságok támogatására kell fordítsa. Egy másik ajánlás szerint meg kell változtatni a fiatal gazda életkorának meghatározását. Egyes tagországok hajlanak arra, hogy az eddigi 41 évet felemeljék 45 évre, így többen részesülnének az említett mezőgazdasági kifizetésekből és pályázatokból. Az igazgatónő arról is értesített, hogy rövidesen elindul egy teljesen új intézkedés pályázhatósága, a 7.4 számot viselőé. Egyelőre a pályázat eligazító füzetét közvitára bocsátották az ügynökség honlapján (afir.info).

Az intézkedés A beruházások a vidéki alapszolgáltatások létesítésénél és fejlesztésénél címet viseli, és összesen 13,8 millió euró kerül majd kiírásra. Az intézkedés célirányos, a megyei tanácsok az elnyert támogatással mozgatható, az elhullott állattetemek és egyéb állati melléktermékek égetésére szánt felszerelést, tárolót (konténert), valamint ennek elszállítására járművet (traktort vagy nyerges vontatót) vásárolhatnak 100 százalékos támogatással. Egy pályázat összértéke legtöbb 300 ezer euró lehet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2019-02-26: Gazdakör - Bokor Gábor:

Termésnövelés metszéssel

Nagy érdeklődés mellett zajlott a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjában a gyümölcstermő növények koronaalakító és termőkori metszésének alapismeretei témakörben meghirdetett előadás, mely elméleti és gyakorlati téren is zajlott. Az elméleti tudnivalókat dr. Bandi Attila egyetemi adjunktus, a Sapientia zsúfolásig telt előadótermében ismertette, ezt követően Uzonban, Rápó Csaba gyümölcsöskertjében gyakorlati bemutatóra is sor került.
2019-02-26: Gazdakör - :

Eltérő agrártámogatás az USA-ban és az EU-ban

A 2018. év végén elfogadott amerikai mezőgazdasági törvény (Farm Bill) – európai fogalmak szerint agrárpolitika – a mezőgazdaság összes területén emeli a támogatásokat. Megnövelte a támogatott hitelkamatokat az olyan termékek előállítására, mint a gabonafélék (búza, kukorica, rizs stb.), az olajos magvak (szójabab), a gyapot, a cukor, a borsó vagy a lencse.