Csak a földgázszektorban a költségvetés 2,26 milliárd lejt veszít a 114-es sürgősségi kormányrendelet miatt – áll a hazai kőolajipari vállalatok szövetségének elemzésében. A Deloitte elemzőcég által végzett felmérés szerint a földgáz árának befagyasztása (a rendelet szerint legtöbb 68 lej lehet megawattóráként), valamint az energiaipari cégek forgalmára kivetett kétszázalékos adó miatti jövedelemkiesés eredményezi azt, hogy az illető vállalatok kevesebbet fizetnek be az államkasszába.
Az elemzés szerint ez az összeg egyébként a költségvetés szociális kiadásainak csaknem 20 százalékát teszi ki. Az érintettek szerint Románia ellen eljárást indíthat az Európai Bizottság is több uniós direktíva megsértése miatt. * Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a parlamentben jelentette be, hogy a 114-es sürgősségi kormányrendeletet csak akkor és azokban a részletekben módosítják, ha az igazságos az állampolgárok számára és korrekt a gazdaságnak. Továbbá feltett néhány retorikai kérdést, például: hogyan lehetséges az, hogy több multinacionális cég milliárd eurós üzleti forgalmat bonyolít le, de nyereségük egy százalék alatti? Továbbá bírálta a bankokat, amelyek a hitelek és betétek között, szerinte Európában legmagasabb, öt százalékpontot is elérő kamat-különbséggel dolgoznak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.