Ortodox zsidókat figuráztak ki egy belgiumi farsangi felvonuláson

2019. március 7., csütörtök, Világfigyelő

A kelet-flandriai Aalst városában a hétvégi farsangi felvonuláson az egyik csoport régi antiszemita sztereotípiákra építkezve mutatta be produkcióját. A haszid zsidók bábuit kampós orral és egy halom pénzzel ábrázolták.

A DeVismooiln elnevezésű holland szervezet karavánja élén két nagy méretű, vallásos zsidónak ábrázolt báb volt látható, köréjük pénzeszsákokat és patkányokat helyeztek. Ezt rózsaszínű ruhákba öltözött emberek követték, akik különböző, széfnek ábrázolt dobozok tetején táncoltak és énekeltek.

Az Európai Zsidó Szövetség elnöke, Menachem Margolin rabbi magyarázatot kért a belga város főpolgármesterétől, miként adhattak engedélyt egy ilyen felvonulásra – olvasható a Tett és Védelem Alapítvány honlapján. A szervezet elnöke szerint hihetetlen, hogy egy ilyen alkotás, ami a legrosszabb antiszemita sztereotípiákat és propagandát idézi, 2019-ben belekerülhetett egy belgiumi ünnepségbe. Levelében Margolin rabbi azt írta, amikor először látta a képeket, azt hitte, hogy ez valami „beteg vicc”. Aztán döbbent rá, hogy egy karnevál részeként tűntek fel a szélsőjobboldaliak, nácik és fasiszták által felvázolt régi sztereotípiák.

Az aalsti karnevált, amelynek hagyománya a középkorig vezethető vissza, 2010-ben vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az UNESCO. A DeVismooiln-csoport Facebook-oldalát a történtek után eltávolították.

Hozzászólások
Szavazás
Részt kíván-e venni a májusi európai parlamenti választásokon?







eredmények
szavazatok száma 225
szavazógép
2019-03-07: Világfigyelő - :

Lebontottak egy migránstábort Dél-Olaszországban

Felszámoltak egy mintegy 900 migránsnak otthont adó hevenyészett sátortábort a dél-olaszországi Calabria régióban található San Ferdinandóban – jelentette be tegnap Matteo Salvini olasz belügyminiszter.
2019-03-07: Világfigyelő - :

Egységesen lépnek fel az európai kisebbségek (Minority SafePack)

Vincze Loránt FUEN-elnök, az RMDSZ EP-képviselőjelöltjének meghívására Brüsszelben találkoztak tegnap Európa legfontosabb kisebbségvédelmi szervezeteinek vezetői, akik többek közt abban állapodtak meg, hogy az Európai Parlamentben a választásokat követően egységes stratégiát követve lépnek fel kisebbségi ügyekben, kiemelten az uniós kisebbségvédelmi törvényt kérő Minority SafePack európai polgári kezdeményezés kapcsán, amelyért mindannyian lobbizni fognak.