Az európai uniós támogatásból megvalósítható három regionális kórház ügyében írt újabb levelet Corina Creţu régiófejlesztésért felelős uniós biztos Viorica Dăncilă kormányfőnek, konkrét terveket és határidőket kérve.
Creţu – aki az SZDP javaslatára került tisztségbe, ám kegyvesztetté vált a pártban, miután többször is megsürgette a kormányt, majd nyilvánosan is szóvá tette, hogy tervek híján a Románia rendelkezésére álló, vissza nem térítendő uniós pénzek (amelyekből többek között autópályákat és kórházakat is lehetne építeni) elvesznek az ország számára – emlékeztet arra, hogy már többször kérte a három új regionális kórház részletes projektjeit, de mindeddig nem kapta meg. Az uniós biztos elismeri, hogy történt előrelépés, de túlságosan lassúnak ítéli a haladást. A kormány még nem reagált Corina Crețu sürgetésére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.