Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Nem tudták leváltani a magyar hivatalnokot

2019. március 14., csütörtök, Belföld

A kormánynak egyelőre nem sikerült leváltania tisztségéből Györke Zoltánt, Kolozs megye alprefektusát. A Kolozs megyei törvényszék felfüggesztette annak a kormányhatározatnak és miniszterelnöki rendeletnek a hatályát, amelyek az alprefektus leváltásáról és áthelyezéséről rendelkeztek – közölte a bíróságok portálja.

  • Fotó: maszol.ro
    Fotó: maszol.ro

Györke Zoltánt február 8-án mentette fel tisztségéből és minősítette át alacsonyabb rangú tisztségbe (kormányzati inspektorrá) a Dăncilă-kormány. A magas rangú hivatalnok megtámadta a bíróságon a személyéről szóló két döntést, és elérte ezek felfüggesztését mindaddig, amíg érdemben le nem tárgyalja ügyét a bíróság. Györke a keddi bírósági határozat ismeretében tegnap már vissza is tért a prefektusi hivatalba, ahol azonban egy­előre nem láthatta el korábbi munkaköreit, mert időközben más alprefektust neveztek ki a helyére.

A közigazgatási doktorátussal is rendelkező Györke Zoltán 2008-ban versenyvizsgával foglalta el véglegesen az elvileg politikától független Kolozs megyei alprefektusi tisztséget, amelyet 2009-ig töltött be. Ekkor kormányzati inspektori állásba helyezték át, de miután ezt Victor Ponta kormánya megszüntette, beperelte a kabinetet, a bíróság pedig jogerősen visszahelyezte a Kolozs megyei alprefektusi tisztségbe. 2015 nyarától foglalta el ismét a visszaperelt tisztséget.

Hozzátette: azért tekint bizakodva a mostani pereskedésre is, mert míg az országban tisztségben levő prefektusok és alprefektusok túlnyomó többsége ideiglenes kinevezéssel látja el a teendőit, ő végleges kinevezéssel rendelkezik, amit a 2015-ös jogerős bírósági ítélet egyszer már megerősített.

Hozzászólások
Szavazás
Kire szavaz a május 26-i EP-választáson?










eredmények
szavazatok száma 572
szavazógép
2019-03-14: Belföld - :

Az RMDSZ is Toader ellen szavazna

Az RMDSZ meg fogja szavazni a Tudorel Toader igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt – mondta tegnap Korodi Attila képviselő a Radio France Internationale-nak adott interjúban.
2019-03-14: Belföld - :

Újra elfogadták a költségvetést

Változatlan formában fogadta el tegnap a parlament az állami költségvetést, amelyről azt követően volt kénytelen újból szavazni, hogy Klaus Iohannis államelnök visszaküldte felülvizsgálatra a jogszabálytervezetet.