Első díjas az Eufónia kórus

2019. március 18., hétfő, Közélet

A Nagyszebenben tartott megyék közti kórusversenyen a művészeti iskolák kategóriájában a legmagasabb pontszámot kapta a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Sipos Zoltán vezette Eufónia kórusa és ezzel kiérdemelte a részvételt az országos döntőre, amelyet április végén Bukarestben tartanak.

Az elméleti iskolák körében a brassói Șaguna-iskola után második helyen végzett a  Mikes Kelemen Elméleti Líceum Szőts Dániel vezette kórusa, harmadik díjas a Székely Mikó Kollégium Szántó-Dombora Anna irányította énekkara. A versenynek több szépséghibája is volt, köztük a szabályzat módosítása, amit az oktatási minisztérium alig néhány héttel a vetélkedő előtt közölt a versenyzőkkel. Korábbi évektől eltérően román szerzőtől egy helyett két művet kellett bemutatni – mondta Szőts Dániel.

Arról is későn értesítette a szaktárca az iskolákat, hogy idén megtartják az V–VIII. osztályos énekkarok megyei és megyék közti versenyét is, amit eddig csak a páros években szerveztek az országos döntővel együtt, tehát erre csak jövőben kellett volna sor kerülnie. Erre az érintett kórusok nem számítottak, nem készültek fel időben, de leginkább a magyar kórusok lettek kárhozottjai, mivel szerdán magyar nyelv és irodalomból próbavizsgáztak a hetedikesek és a nyolcadikosok. Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella kórusának karvezetője lapunknak elmondta, iskolájuk kérte szóban forgó versenyidőpont megváltoztatását, de sikertelenül, így a háromszéki gimnáziumi kórusok nem tudtak részt venni a szebeni versenyen.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 349
szavazógép
2019-03-18: Közélet - Fekete Réka:

Rendhagyó programnyitó Zabolán (Értékfeltárás indul Orbaiszéken)

A helybeli tudást, a magyar értékeket át kell örökíteni a legkisebb faluban is, ehhez járul hozzá a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány által négy esztendeje indított Kárpát-medencei értékfeltáró program – hangsúlyozta Lezsák Sándor szombaton a Zabolai Csángó Múzeumban. A Magyar Országgyűlés alelnöke abból az alkalomból érkezett Háromszékre, hogy egyeztessen helyi szakemberekkel a március végén induló orbaiszéki értékfeltáró kollégium részleteiről és tájékoztassa a helyi közvéleményt az említett értékfeltáró programról, amely egybeesett Szabó Lilla Interetnikus kapcsolatok Felső-Háromszéken című kötetének helyszínen történő bemutatójával.
2019-03-18: Közélet - Szekeres Attila:

Közelebb a fogyasztóhoz (A tej útja Alsó-Háromszéken)

Meolat néven helyi tejtermelői láncot hozott létre az illyefalvi LAM Alapítvány főpályázóként a Meotis Kft.-vel, Muntyán Gyula magánvállalkozóval, illyefalvi gazdával és a bikfalvi Téglás Panzióval partnerségben. A pályázat segítségével létrehozott rendszert az Illyefalvát, Sepsiszentgyörgyöt és Uzont felölelő kistérségben működtetik, és már webáruházat is létesítettek. Erről tartottak bemutatót a Téglás Panzióban.