Ismét büntetett a prefektus /FRISSÍTVE: Székelyudvarhely polgármesterét is megbírságolták/

2019. március 19., kedd, Közélet

Sebastian Cucu, a román kormány Kovászna megyei megbízottja következetes. Annak dacára, hogy a román bíróság – egyelőre alapfokon – érvénytelenítette tavaly kirótt bírságait, ismét megbüntette Sepsiszentgyörgy polgármesterét, amiért a városháza március 15-én magyar zászlókat tűzött ki az ünneplő város központjában.

  • Fotó: Albert levente
    Fotó: Albert levente

A kétszer ötezer lejes bírságról szóló értesítésből kiderül, hogy pontosan megszámolta (megszámoltatta), hány helyre tették ki „Magyarország zászlóját”, és 32 ilyen lobogót azonosított, ezek mellett azonban nem látta a román zászlót, pedig előzetes figyelmeztetésében is jelezte, hogy törvényértelmezése szerint „más államok lobogója csak a román zászlóval együtt tűzhető ki a közintézmények épületeire, vagy a közterekre, és kizárólag a hivatalos látogatások, nemzetközi konferenciák vagy ünnepségek alkalmával”. Cucu nyilatkozatban is megerősítette a bírságolás tényét és azt is, hogy a tavalyihoz hasonló okból és indokkal rótta ki a tízezer lejes büntetést, ezúttal csak a sepsiszentgyörgyi polgármesternek, a többieket megkímélte.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere lapunk kérdésére elmondta, kézhez kapta a büntetést, amely a nemrég született, tavalyi bírságot megsemmisítő döntés ismeretében megerősíti a prefektus, Sebastian Cucu rosszhiszeműségét illető véleményüket. Jelezte, akárcsak az elmúlt esztendőben, az idei prefektusi büntetést is bíróságon támadja meg.

Az RMDSZ februári kolozsvári kongresszusán határozatot fogadott el a magyar közösség jelképeiről – ezek a magyar és székely zászló, illetve a két himnusz –, melyeket a 2001/1157-es kormányhatározat szerint országos szintű szervezettel rendelkező nemzeti kisebbségként nyugodtan használhatnak saját rendezvényeiken.

 

FRISSÍTÉS:

Székelyudvarhely polgármesterét is megbírságolták

A Székelyhon.ro portál közlése szerint Jean-Adrian Andrei hasonló indoklással rótt ki ötezer lejes bírságot Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester nevére. Venczel Attila, Székelyudvarhely jegyzője a portálnak elmondta: Magyarország zászlaja két helyen volt kitűzve a városban azért, mert Németh Szilárd államtitkár személyében magyarországi hivatalosságot fogadtak a nemzeti ünnepen. Ezt leszámítva zászlórudakra tűzött piros, fehér és zöld szalagokkal díszítették ki a várost a magyarság nemzeti ünnepére. A jegyző úgy tudta: Gálfi Árpád is a bírósághoz fordul a bírság érvénytelenítése kérésével.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
A megyei önkormányzati választásokon mely párt tanácstagjelöltjeit támogatja?













eredmények
szavazatok száma 1082
szavazógép
2019-03-19: Belföld - :

Felsőházi nem az élettársi kapcsolatra

Elutasította a szenátus azokat a törvényjavaslatokat, amelyek a különböző és azonos nemű párok számára is lehetővé tették volna, hogy közjegyző, illetve anyakönyvvezető előtt tett nyilatkozattal tegyék hivatalossá élettársi kapcsolatukat. Az ügyben a képviselőházé a döntő szó.
2019-03-19: Közélet - Szekeres Attila:

Magyar Örökség Díjat kap a Székely Nemzeti Múzeum

Magyar Örökség Díjban részesül a sepsiszentgyörgyi székhelyű Székely Nemzeti Múzeum – közölte tegnap az intézmény. A díj „azon teljesítmények elismerésére adományozható, amelyek a magyar önazonosság-tudat szempontjából maghatározóan fontosnak minősíthetők, s az unokáink unokái számára is példát jelentenek” – olvasható a díj leírásában. A Magyar Örökség Kitüntető Címet bizonyító oklevelet szombaton adják át Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Laudációt dr. Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója mond.