Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Családi házban, családban

2019. március 20., szerda, Riport

A baróti családi házban élők lelkében mély nyomot hagytak az utóbbi napokban őket ért támadások. A kis intézmény vezetői elismerik, falaik közt nem megy mindig minden tökéletesen, de távolról sincsenek olyan gondok, mint amit az őket nem ismerők megfogalmaztak. Az elmúlt bő tíz esztendőben azért dolgoztak, hogy a náluk nevelkedőkből becsületes, dolgos, felelősséget vállaló emberek váljanak, s úgy érzik, eredményeik őket igazolják: az iskolában próbálnak helytállni, az otthonban rendet tartani, és viselkedni tanulnak, s nem félnek a munkától sem. A házat vezető Vásárhelyi Zsuzsa szerint gyermekeik nem hoznak szégyent a házra.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Nem látják szívesen

A felszámolás alatt álló oltszemi gyermekelhelyező központból huszonhat gyermek és fiatalkorú Barótra költöztetésének terve meglehetősen nagy vihart kavart az elmúlt hetekben. Mint ismeretes, a helyi önkormányzat közel két éve két telket bocsátott a megyei tanács rendelkezésére, hogy a SERA Romania Alapítvány hathatós támogatásával (a gyermekmentő szervezet a költségek háromnegyedét vállalta) úgynevezett családi típusú otthont építsenek. A Gaál Mózes Általános Iskola szülői bizottsága tiltakozását fejezte ki, petíciót fogalmaztak, melyet végül 1674-en támogattak aláírásukkal. Véleményük szerint, ha a városvezetés részt akar vállalni egy ilyen horderejű kérdés megoldásában, akkor előbb illett volna kikérnie a lakók véleményét: társadalmi támogatottság nélkül nem szabad ilyen jellegű partnerséget kialakítani.

Álláspontjuk védelmében a szülők elmondták: már működik egy ilyen családi ház Baróton, az abban nevelkedő fiatalok pedig sok gondot okoznak az iskola életében. Gyakran zavarják az órákat, szünetekben sokszor erőszakosan lépnek fel – panaszolták. Volt, akinél kést találtak, más pedig a tanteremben robbantott petárdát, nem hiányzik még közel harminc, potenciálisan további problémát okozó fiatal a városból – érveltek.


Nem igazak a vádak

A tizenhárom éve működő családi házban tizenegy, zömében Erdővidék településeiről származó, nyolc és húsz év közötti fiatal nevelkedik, közülük kilencen állandó jelleggel laknak ott. Hárman a Gaál Mózes Általános Iskola speciális osztályában, hárman hagyományos osztályban tanulnak, és hárman a Baróti Szabó Dávid Középiskola szakoktatására járnak. Két kintlakójuk közül – akik csak hétvégente, illetve a vakáció ideje alatt vannak otthon – az egyik a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Gazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolába jár, a másik a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának tanulója.

A családi házat vezető Vásárhelyi Zsuzsa pszichopedagógus visszautasítja az általános iskolába járó gyermekek szüleinek vádjait. Elismeri, egészen biztosan lenne mit javítani munkájukon, bizonyos tekintetben hatékonyabbak is lehetnének, de sikerekből sincs hiány. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem óvodapedagógia és elemi oktatás szakán nemrég végzett Jakab Il­dikóval és négy középfokú végzettségű nevelővel közösen igenis olyan munkát végeznek, amiért nem kell szégyenkezniük.


Közösségként élnek

A kezdet nem volt könnyű. A gyermekek más-más településről érkeztek, különböző korosztályokhoz tartoztak, képességeik is eltérőek voltak, családi hátterük sem volt egyforma, mégis meg kellett tanulniuk egymás mellett élni. Nem ment minden zökkenőmentesen, de lassanként elkezdtek összecsiszolódni. Vásárhelyi Zsuzsa szerint ebben jelentős szerepe volt annak, hogy a ház vezetői következetesen igyekeztek akár katonásnak is nevezhető rendet tartani az intézményben.

 

Fotók: Jakab Ildikó

 

Hétórai ébresztővel kezdődik a nap, a tisztálkodást és reggelit követően együtt, sokszor a nagyobbak felügyelete mellett mennek iskolába a gyermekek. Ebéd után részt vesznek a házimunkában, azaz takarítanak, elrakják az edényeket, fát hordanak, felseprik a ház elejét és az udvart. Mivel igyekeznek önállóságra és felelősségvállalásra nevelni őket, gyakorta a gyermekek mennek el számlákat kifizetni vagy vásárolni. Apró feladatnak látszik, de fontos, mert ezáltal tanulják meg, hogy például a villany és az internet nincs ingyen, s azt is, hogy a rájuk bízott pénzzel el kell számolniuk. A legtöbb feladatot gond nélkül megoldják, de mivel határaikat feszegető fiatalokról van szó, megesik, hogy egy-egy késés miatt komolyabban el kell beszélgetni velük, vagy hosszabb időszakra meg kell vonni tőlük olyan szabadidős tevékenységet, ami számukra fontos – például a világhálóhoz való hozzáférést –, jelentősebb nehézséget azonban nem okoznak nevelőiknek.

Vásárhelyi Zsuzsa cáfolja, amit az általános iskola szülőbizottságának tagjai állítanak: nem az ő gyermekük vitt kést az iskola területére, és nem a családi ház lakója az a gyermek sem, aki az osztályteremben petárdázott, ahogy az sem igaz, hogy ők zavarnák leginkább az órákat.

Állítja, rendszeres kapcsolatban van az iskolák vezetőségével, a gyermekek osztályfőnökeivel gyakran konzultálnak, és igaz, hogy elsősorban telefonon keresztül, de tanáraikkal is értekeznek; ha például valamelyik lakójuk azt mondja, másnapra semmilyen házi feladata sincs, felhívják a tanárt, hogy ellenőrizzék, igazat mond-e a gyermek. „Talán nem a legjobb tanulók, de nem is a legrosszabbak, és állítom, a magaviseletükkel sincs komoly gond. Igaz, van köztük olyan, aki gyakrabban késik, másikuknak, ha lehetősége van, cigarettázik, de mindezt csak azért teszik, mert integrálódni akarnak. Ha a haverok délután kint maradnak a városban, akkor ők is maradnak, ha az osztály úgy dönt, ellógják az utolsó órát, ők is szó nélkül velük mennek, ha cigarettával kínálják, elfogadják, mert szégyellnék, hogy ők mások, mint barátaik. Egyszer egyikükre rákérdeztem, miért cigarettázik, mi abban számára a jó. Azt mondta, nem jó az, de ha a többiek szívják, ő sem akar kimaradni. Ha bántják őket, bizony verekednek is. Vannak, akik leárvázzák, vagy azzal heccelik őket, hogy titeket szüleitek eldobtak, senkinek sem kelletek; súlyos szavak ezek, de ezt – bár valahol megértem – szerintem nem így kell megoldani, s ezt el is mondom nekik” – mondotta a ház vezetője.


Őszintén kell szeretni

Jakab Ildikó csak négy hónapja, helyettesítőként került a családi házhoz, s máris úgy érzi, jó emberek közt, jó helyen van. Az egyetemi években végzett gyakorlati munkája során dolgozott már részlegesen integrálható Down-kóros és hiperaktív gyerekkel, ami tettszett is neki, így szívesen vállalta a feladatot. A „specisek” számára apró, csak némi odafigyelést megkövetelő feladatokat állít össze, a hagyományos osztályokba járókkal gyakran keresnek fel olyan internetes honlapokat, ahol érdekesebb, szemüknek megkapóbb feladványokat oldanak meg. Ildikó úgy érzi, a gyerekek tudása és jegyeik nincsenek össz­hangban. Nagyon érzékeny lelkek, nehezen nyílnak meg, ezért tanítóik, tanáraik kérdéseire akkor sem mindig adnak feleletet, ha éppen tudják a helyes megoldást.


Elmenni, hazatérni

Eddig mindössze egy fiatal került ki felnőttként a családi házból. „Lányuk” életvitelével a Baróton végzett hosszú évek munkáját igazolja, ezért igencsak büszkék rá. Nem szakadtak el tőle, hetente többször is beszélget vele valaki – néha csak tanácsot adnak, miként kell levest főzni vagy tortát sütni –, de beszámol az őt ért újdonságokról is, így tudják, miként alakul élete. Vele együtt örvendenek sikereinek: hogy munkahelyet szerzett, és fenn tudja tartani lakását, hogy komoly barátja van, és hogy jól halad a sofőrvizsgával.

 

 

 

Vásárhelyi Zsuzsának meggyőződése, a fiatal lány példáját hamarosan mások is követni fogják. A Berde Áronban tanuló másik lányuk a szakiskola elvégzését követően középiskolába is beiratkozott,  ott is jól teljesít, mellette pedig nem akármilyen szinten kézilabdázik is – ifjúsági válogatott is volt! –, vagy az ikerpár, István és József, akik tehetséges labdarúgók, s már most látszik rajtuk, nem fognak elkallódni, mert tudnak dolgozni és határozott céljaik vannak.

Ezt a fiúk is megerősítik. Úgy érzik, itthon nehezebb olyan munkát találni, amely hosszú­távon biztosítaná megélhetésüket, ezért amint nagykorúvá válnak, külföldre készülnek dolgozni. Több ismerősük van Németországban, sokat mesélnek arról, miként is mennek arra a dolgok, a hallottak pedig tetszenek nekik. Egyik ismerősük azt is megígérte, hogy munkát szerez nekik abban a konzervgyárban, ahol ő is régóta dolgozik. Lesz tető a fejük fölött, enni olcsón és jól lehet, no meg annyit fognak keresni, hogy a szórakozás mellett félre is tudnak tenni majd. Mert a cél az lenne, hogy itthon, Erdővidéken vásároljanak lakást, alapítsanak családot.


***
A riport dokumentálásához alig néhány órát töltöttünk Baróton a Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság égisze alatt működő családi háznál. A kilenc bent- és két kintlakó, illetve a hat alkalmazott mindegyikét még csak nem is láttuk, azaz mondhatni, csak a történet felszínének „megkaparására” volt időnk, ám annyit bizton állíthatunk, eredményekből nincs hiány.

A szociálisan hátrányos családból származó gyerekek és fiatalok már most sokkal többre vitték, mint írástudatlan szüleik, s ami a betű és számok ismereténél is fontosabb – ahogy István vágta rá gondolkodás nélkül arra a kérdésünkre, hogy mi szeretne lenni – megkapják a lehetőséget, hogy rendes emberekké, életcéllal bíró személyekké váljanak.

Hogy milyenek az Oltszemről Barót felé irányított fiatalok, nem tudjuk. Az viszont tény, hogy többé-kevésbé hasonló környezetben nevelkedtek, mint erdővidéki társaik, aligha különböznek tehát tőlük. S ha ez így van, bizton állíthatjuk, nincs miért félni tőlük.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 298
szavazógép
2019-03-20: Magazin - :

Egyre több a minisörgyár

Csehországban az egy évvel korábbi 400-ról 440-re emelkedett tavaly a minisörgyárak száma – közölte a minisörgyárak cseh-morva szövetsége Prágában. A közlemény szerint a növekvő trend idén is folytatódik: gyakorlatilag hetente fog megnyílni egy-egy kisebb manufaktúra. A cseh fővárosban már ötven ilyen létesítmény működik.
2019-03-20: Pénz, piac, vállalkozás - Nagy B. Sándor:

Apa és fia az asztalosműhelyben (Magánvállalkozás)

Csutka János az egyik legfelkapottabb sepsiszentgyörgyi asztalosmester. 1988-ban végezte el a faipari líceumot, és még ugyanabban az évben a dohánygyárban kezdett dolgozni, ahonnan 2008-ban bocsátották el. Valójában a kényszer vitte rá, hogy asztalosként egyéni vállalkozásba kezdjen, de nem bánta meg döntését, mert örömét leli a munkájában, a családjának pedig jó megélhetést biztosít belőle. Ma már a fiával együtt dolgozik.