„Majdnem biztos”, hogy népszavazás is lesz

2019. március 20., szerda, Belföld

Klaus Iohannis államfő megerősítette, hogy népszavazás kiírását is tervezi május 26-ára, az európai parlamenti (EP-) választás napjára.

Az elnök egy tegnapi fővárosi kulturális rendezvényen beszélt erről, miután több ellenzéki párt is szorgalmazta, hogy írja ki a korrupcióellenes harc folytatása ügyében két éve bejelentett, de azóta halogatott referendumot. Iohannis azt szeretné bebizonyítani a népszavazással, hogy a szociálliberális kormánynak nincs választói felhatalmazása az igazságügyi törvények módosítására. Viszont az igazságügyről csak véleménynyilvánító referendumot lehet kiírni, így érvényességének és eredményességének inkább csak a politikai marketing szempontjából van jelentősége. Az év végi elnökválasztáson újabb mandátumra pályázó Iohannis számára inkább kudarc, mintsem politikai fegyver lenne a szociáldemokratákkal vívott csatájában egy olyan népszavazás, amelyen a részvétel nem haladja meg a 30 százalékos érvényességi küszöböt.

Iohannis szerint munkatársai még elemzik a lehetőségeket, és a törvényes feltételek előkészítésén dolgoznak, de a maga részéréről „már csaknem elhatározta”, hogy kiírja május 26-ára a referendumot. Hozzátette: csak azért nem hozta még meg a döntést, mert „nem magának” akar népszavazást, hanem meg akar győződni róla, hogy a politikai pártokon kívül a civil szervezetek partnerségét, „a szavukat hallatni akaró románok” támogatását is élvezi.

Az RMDSZ parlamenti támogatását élvező szociálliberális kormánytöbbség törvényes előírással próbálta meggátolni népszavazás rászervezését az EP-választásokra. A román média tudni véli, hogy a képviselőház jogi bizottságában Márton Árpád RMDSZ-képviselő javaslatára került bele a tiltás az EP-választásokról szóló törvénymódosítás szövegébe. Az elnök azonban az alkotmánybírósághoz fordult, amely múlt héten megállapította: az elnöknek alkotmányos joga népszavazást hirdetni országos jelentőségű ügyekben, és ebben a parlament nem korlátozhatja mozgásterét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2019-03-20: Belföld - :

Elégedett az RMDSZ

Az RMDSZ több mint 300 ezer aláírást gyűjtött az európai parlamenti választásokra állított jelöltlistája támogatóitól – közölte tegnapi hírlevelében a szövetség.
2019-03-20: Belföld - :

Nem hatékony fertőtlenítőszerek

Több mint harminc romániai kórházban használtak szabványoktól eltérő fertőtlenítőszereket, amelyeknek gombaölő képességük nem volt megfelelő – jelentette be tegnap Sorina Pintea egészségügyi miniszter.