Életfogytiglanit kapott Karadžić

2019. március 21., csütörtök, Világfigyelő

Jogerősen életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtotta Radovan Karadžić egykori boszniai szerb elnököt tegnap az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT), súlyosbítva a háborús bűnök miatt első fokon kiszabott ítéletet.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék 2016 márciusában negyven év börtönnel sújtotta Radovan Karadžićot az 1992–1995 közötti, csaknem százezer halottat követelő boszniai háborúban elkövetett népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt. A magát ártatlannak valló, 73 éves elítélt fellebbezett a határozat ellen. A Nemzetközi Törvényszék fennmaradó ügyeit mandátuma lejárta után átvevő MICT tegnap hirdetett ítéletet a fellebbviteli eljárásban. A hágai bírói testület elutasította a védelem minden jogi érvét. Vagn Joensen elnöklő bíró úgy vélekedett, hogy az elsőfokú verdikt túl enyhe volt az egykori elnök által elkövetett bűncselekmények súlyosságához és „módszeres kegyetlenségéhez” képest. A boszniai szerb elnöki tisztséget 1992-től betöltő Radovan Karadžić ellen már 1995-ben vádat emeltek, ő azonban éveken át bujkált, s csak 2008 júliusában fogták el Belgrádban és adták ki Hágának, ahol a következő évben kezdődött meg a pere. Karadžić megítélése Bosznia-Hercegovinában máig vitatott. Az ország többségében bosnyákok és horvátok lakta részében egyértelműen háborús bűnösnek tartják, míg a szerbek lakta területeken inkább hősként tekintenek rá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1493
szavazógép
2019-03-21: Világfigyelő - :

Nem érdekli az EU-t a kisebbségek sorsa

Sajnálatos, hogy az Európai Unió ingerküszöbét sem üti meg a kisebbségi kérdés, ami azt jelenti, hogy távolról sem ment végbe kisebbségpolitikai változás az unióban – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti (EP) képviselő Brüsszelben.
2019-03-21: Világfigyelő - :

Halasztást kérnek a britek

Theresa May brit miniszterelnök tegnap hivatalosan kezdeményezte az Európai Uniónál a brit EU-tagság jövő pénteken esedékes megszűnésének (brexit) elhalasztását június 30-áig.