A legfelsőbb bíróság szerdán kimondott ítéletében jogerősen megerősítette: hátrányosan különböztette meg Ráduly Róbert polgármester Csíkszereda román lakosságát azzal, hogy a magyar nyelv ismeretét is megkövetelte bizonyos önkormányzati állások betöltésekor. A legfelsőbb bíróság a honlapján közzétett ítéletkivonatban elutasította a polgármester fellebbezését, és megerősítette az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) 2015 decemberében kimondott elmarasztaló döntését.
Az ODT a magyar szimbólumok és feliratok ellen pereskedő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (MEPE) keresetére vizsgálta meg, hogy indokolt volt-e a magyar nyelv ismeretének megkövetelése egy humán erőforrással és egy urbanisztikával foglalkozó hivatalnok alkalmazásánál. A 2016 januárjában hozott határozatában megállapította, hogy csak azoknak a hivatalnokoknak az alkalmazásánál indokolt a magyar nyelv ismeretének a megkövetelése, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal. Álláspontja szerint az urbanisztikával foglalkozó hivatalnok esetében indokolt, a humán erőforrással foglalkozó hivatalnok esetében viszont indokolatlan volt a magyar nyelv ismeretének a megkövetelése. Az ODT 2000 lejes bírságot rótt ki a polgármesterre.
Ráduly Róbert az MTI-nek elmondta: a város lakosságának a többsége (a 2011-es népszámlálás adatai szerint Csíkszereda lakosainak 81,5 százaléka magyarnak, 17,4 százaléka románnak vallotta magát) jogos elvárásként fogalmazza meg, hogy a városháza hivatalnokai, akikkel kapcsolatba kerülnek, ismerjék a magyar nyelvet. Nyomatékosította: nem a nemzetiségre vonatkozó kitételt iktatták be az állásajánlatba, hanem csupán a magyar nyelv ismeretét kérték, és szerinte Székelyföldön egy kis igyekezettel bárki megtanulhat magyarul. A polgármester sajnálatosnak tartotta, hogy az ODT nem azt vizsgálja: a város magyar anyanyelvű lakosainak megvan-e maradéktalanul a lehetőségük az anyanyelvi ügyintézésre nemcsak a városházán, hanem a rendőrségen, a prefektusi hivatalban, az adóhivatalban és másutt. Úgy vélte: a magyar polgárok anyanyelvhasználati jogait nap mint nap megsértik a hivatalok, de ez a hatóságokat nem érdekli.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.