A gépjármű-nyilvántartási hivatal tegnap elindított egy új online szolgáltatást honlapján, amelynek segítségével a használt gépkocsikat vásárolni kívánó személyek megkaphatják az őket érdeklő autó előtörténetét, feltéve, ha az szerepel a nyilvántartásban.
A hivatal által kiadott sajtóközlemény értelmében az érdeklődőknek a www.rarom.ro honlapon a gépjármű-előtörténet (Istoric vehicul) alkalmazásnál meg kell adniuk egy e-mail-címet, ahová az adatokat szeretnék kapni, illetve az őket érdeklő gépkocsi alvázának számát. Az applikáció egy kódot generál, amelyet elküld a megadott e-mail-címre, és a kód érvényesítése után elküldi az adatokat is: például hány kilométert futott, érvényesen van-e bejegyezve, érvényes-e a műszaki vizsgája és milyen technikai paraméterekkel rendelkezik. A hivatal a gépjárművásárlókat kívánja támogatni az új szolgáltatással, hogy azok a valós adatok ismeretében dönthessenek valamely jármű megvétele mellett. A későbbiekben bővítenék a lekérhető adatok körét, többek között a gépjármű károsodására, szervizelésére vonatkozó adatokkal. Mivel ez utóbbiak nem a hivatal adatai, lehetséges, hogy fizetni kell majd értük – mutat rá a közlemény.