Moszkva negatívan fogadta azt, hogy a NATO szavatolni akarja a Kercsi-szoros ukrán hajók általi hajózhatóságát, és Oroszország nem érti, hogy a szövetség ezt hogyan gondolja megvalósítani. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Kay Bailey Hutchison, az Egyesült Államok NATO-nagykövete kedden Washingtonban tett kijelentésére válaszolt tegnap Moszkvában.
Az amerikai diplomata elmondta, hogy a NATO-külügyminiszterek olyan, Oroszország feltartóztatását célzó intézkedéscsomagot fogadnak el, amelynek keretében a szövetség megerősített flotta jelenlétével fogja biztosítani az ukrán hajók áthaladását a Kercsi-szoroson, és intenzívebbé teszi a légi felderítést is a régióban. Nem értjük, hogy mit ért ez alatt az amerikai nagykövet – mondta az orosz szóvivő. Peszkov szerint mind a Kercsi-szoros nemzetközi joggal összhangban álló hajózhatóságának rendje, mind pedig az azzal kapcsolatos orosz álláspont közismert.
Arra a kérdésre, hogy Oroszország át fogja-e engedni a NATO hajóit a Kercsi-szoroson az Azovi-tengerre, az orosz elnöki szóvivő azt mondta, hogy meg kell várni az arra vonatkozó igénybejelentést. További találgatásokba nem bocsátkozott. Rámutatott, hogy Moszkva álláspontja szerint az Azovi-tenger zárt tenger, és a hadihajók jelenlétét a Fekete-tengeren az 1936-os montreux-i egyezmény szabályozza. Ennek értelmében a nem fekete-tengeri hatalmak hadihajói legfeljebb 21 napig tartózkodhatnak a vízterületen.
Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy az orosz fekete-tengeri flotta szükség esetén kész lesz válaszolni a NATO-nak a térségben meghirdetett terveire, és felkészült minden lehetséges fordulatra a katonai biztonság érdekében. Katonai szempontból értelmetlennek nevezte a NATO-jelenlét megerősítését, ami szerinte csak további kockázatokkal, nem pedig a térség és a szövetség biztonságának megerősödésével jár majd.
Tavaly november 25-én a Kercsi-szoros közelében, a Fekete-tengeren az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, az elfogott 24 fős legénység ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított. A történtek miatt átmenetileg hadiállapotot vezettek be Ukrajna egy részében. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Oroszországot, követelte az ukrán tengerészek elengedését és szankciókat vezetett be. Moszkva szerint a kercsi provokáció ürügy volt a hadiállapot bevezetésére Petro Porosenko ukrán államfő számára, aki így akarta növelni esélyeit az elnökválasztáson.
Az elfogott tengerészeket felkereste Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa tegnap a moszkvai börtönben, Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi ombudsman társaságában. Az orosz ombudsmani hivatal sajtószolgálata szerint az ET tisztségviselője személyesen győződhetett meg az ukrán vádlottak fogva tartási körülményeiről és egészségi állapotáról. A tengerészek – bár teljes élelmezést kapnak – élelmiszercsomagokat fogadhatnak hozzátartozóiktól, és személyes számlával rendelkeznek, amelyről további élelmiszerek és tisztálkodási eszközök beszerzését fedezhetik. Biztosítják számukra az ügyvédjeikkel és az ukrán konzulokkal való találkozás és a hozzátartozóikkal való levelezés lehetőségét.