Az ötödszöri kormányzásra készülő Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök számára különösen fontos a győzelem a mai parlamenti választásokon, mert ezzel nagyobb esélyt teremthet magának a már elkészült vádiratok után a korrupciós ügyek számára kedvező kezeléséhez.
Raviv Drucker politikai szakértő, a tengeralattjáró-vásárlások korrupt közbeszerzési ügyének feltárója szerint 80 százalékos valószínűséggel Benjámín Netanjáhú alakíthat majd kormányt a mai választások után. A Háárec szakértője, Ansel Pfefer szerint Netanjáhú rutinosan, könyörtelen és briliáns kampánnyal tört az élre, előre tudta és megakadályozta riválisainak szinte minden lépését, s politikai boszorkánykonyhájának közelébe sem juthat senki a mai Izraelben.
A kormányfői hivatalért már ötödször ringbe szálló Benjámín Netanjáhú 1949-ben, a frissen megalakult Izraelben született, és Jeruzsálemben járt általános iskolába. Később történész édesapja egy amerikai egyetemen kapott állást, így középiskolai tanulmányait már az Egyesült Államokban folytatta. Hazatért katonai szolgálatára, s a közvetlenül a vezérkari főnök alá tartozó különleges kommandóban harcolt bátyja, Joni nyomdokain, aki ennek az egységnek egyik legnevezetesebb akciójában, az entebbei túszmentésben vesztette életét.
Amerikában a rangos Massachusetts Institute of Technology egyetemen szerzett diplomát, és egy bostoni vállalatnál helyezkedett el gazdasági tanácsadóként. Bátyja halála fordulatot hozott életébe: terrorellenes intézetet alapított, konferenciákat szervezett és könyvet írt a terrorizmusról.
Első válása után, a hetvenes évek végén Jeruzsálembe költözött, ahol egy bútorgyártó cégnél helyezkedett el kereskedelmi vezetőként. Móse Arensz, a Likud amerikai származású politikusa „felfedezte”, s amikor amerikai nagykövetté nevezték ki, 1982-ben magával vitte Washingtonba követségi titkárként az angolul anyanyelvi szinten beszélő, tehetséges fiatalt.
Netanjáhú gyorsan felívelő politikai karrierje 1984-ben, Izrael ENSZ-nagyköveti állásával kezdődött. 1988-ben visszatért Jeruzsálembe, és 1993-ban, miután pártja Jichák Samír irányítása alatt alulmaradt Jichák Rabinnal szemben a választásokon, a vesztes Likud párt élére állt. Rabin meggyilkolása után, 1995-ben a választásokon meglepetésre hajszállal legyőzte Simon Pereszt, és az ország első, már Izrael Államban született miniszterelnöke lett. Győzelmében szerepet játszott, hogy a Hamasz terrormerényletei miatt a közvélemény egyre inkább megkérdőjelezte a palesztinokkal két évvel korábban megkötött oslói egyezményt.
1999-ben Ehud Barak rövid kampányszlogenek sulykolásával győzte le Netanjáhút, aki ezután két évre visszavonult a politikától. Ariel Saron 2002-ben, a Barak bukása utáni első kormányában külügyminiszterré, majd egy év múlva pénzügyminiszterré nevezte ki.
A Likud 2005-ben a gázai kivonulás miatt kettészakadt, Saron vezetésével egy részük megalakította a Kadima pártot, míg másik részük Netanjáhú vezetésével ellenzékbe vonult. Noha a Kadimát vezető Ehud Olmert miniszterelnök korrupciós ügyek miatti visszavonulását követően pártja 2009-ben még megnyerte a következő választásokat, Cipi Livni pártelnök a Netanjáhú által létrehozott ellenzéki blokk miatt nem tudott kormányt alakítani, és így ismét a Likud vezetésével alakulhatott meg az új koalíció, Benjámín Netanjáhú második kormánya. A következő, 2013-as, majd 2015-ös választásokon a Likud Netanjáhú vezetésével rendre a legnagyobb pártként alakíthatott kormányt. Legutóbbi kabinetje, amelyben a jobboldali és a vallásos pártok mellett a Mindannyian nevű centrista párt is részt vett, Izrael valaha volt legjobboldalibb kormánya volt.
Netanjáhú tavaly novemberben előrehozott választásokat jelentett be a 2019 novemberében esedékes voksolás helyett. Sietségével azt próbálta megakadályozni, hogy a legfőbb ügyész még a választások előtt nyilvánosságra hozza az esetleges vádemelést 2016-ban felszínre került korrupciós ügyeiben. Az államügyész márciusban bejelentette, hogy ha nyárra várható meghallgatásán nem tudja meggyőzni az ellenkezőjéről, akkor három korrupciós ügyben is benyújtja a kormányfő ellen a vádiratot hűtlen kezelés és csalás, illetve vesztegetés miatt.
A kampány időszakában újabb pénzügyi szabálytalanságok gyanúja került felszínre a tengeralattjárók korrupt közbeszerzési ügye nyomán, amelyben már több, Netanjáhú legközelebbi munkatársait gyanúsító vádirat is elkészült az ügyészségen.
Az izraeli médiában jelenleg az a legfőbb kérdés, hogy Netanjáhúnak újraválasztása esetén sikerül-e megszavaztatnia a kormányfő jogi immunitását biztosító, a helyi sajtóban „francia törvényként” emlegetett szabályozást, amely megakadályozná a mindenkori kormányfő elleni bírósági eljárásokat.