Újraaszfaltozzák Lécfalva Várhegy felőli bejárati útjának egy részét. A jelenleg gödrös, szakadozott aszfaltburkolatú útszakasz 1700 méteren fog megújulni a maksai letérő és a falu iskolája közötti részen – kaptuk a hírt a nagyborosnyói községházán Ilie Nicolae polgármestertől és Kanyó Antal alpolgármestertől.
Az út javítását már korábban tervbe vették. Az első elképzelés szerint a DC18 jelzésű községi utat a megyeháza kezelésébe adták volna át, így a megyei tanács végezhette volna el az aszfaltozást. Azonban kiderült, jogi szempontból nem kivitelezhető, hogy a megyei tanács kezelésébe kerüljön a községi besorolású út, így a megyeháza az aszfaltozáshoz szükséges pénzt a nagyborosnyói községháza rendelkezésére bocsátotta, és a munkát az önkormányzat fogja elvégeztetni. Az aszfaltozás költsége 500 ezer lej. A megyeháza 400 ezer, Nagyborosnyó község 100 ezer lejjel járul hozzá a kivitelezéshez. Tavaly fejezték be a kovásznai országút – a Várhegy–Maksa útszakasz – teljes körű felújítását. Ha a most tervbe vett, 1700 méter hosszúságban végzendő aszfaltozást befejezik, teljesülhet a lécfalviak régi álma, hogy végre jó úton közlekedhessenek a településükre vezető út teljes hosszában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.