Történelminek nevezte a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület tegnapi rendkívüli ülésén Antal Árpád polgármester, hogy április első felében fogadják el a város idei költségvetését, míg jobb helyeken ebben az időszakban már a következő év büdzséjét bocsátják közvitára. A tanács egyöntetűen, vita nélkül hagyta jóvá a vonatkozó tanácshatározatot. Sepsiszentgyörgy több mint 130 millió lejből gazdálkodhat, de a tapasztalat azt mutatja, ez az összeg – a bevételek bővülése nyomán – számottevően nő az év végéig, főképp a beruházásokra szánt tételek. Az idei év az első, amikor a személyi jövedelemadó mintegy hetven százaléka a helyi büdzsét gazdagítja.
Kiegyensúlyozott, mindenre kiterjedő, ugyanakkor a bevételek tekintetében óvatos, inkább enyhén pesszimista költségvetést állítottak össze – fogalmazott Antal Árpád, hozzátéve, idén sem sikerül a város összes gondját megoldani, de igyekeztek minél több területen a problémákat orvosolni. A város összesen 131,5 millió lejből gazdálkodhat, ebből 97 millió lej jut működésre és 34,2 millió fejlesztésekre. A legnagyobb bevételi tétel a személyi jövedelemadó, ami megközelíti az ötvenmillió lejt. Antal Árpád ennek kapcsán emlékeztetett, hogy ez az első év, amikor a jövedelemadó hatvan százaléka helyben marad, a fennmaradó negyven százalékból pedig – ami egy elég tetemes összeg – a megye más települései részesednek, illetve mintegy 16 millió lej a megyei önkormányzaton keresztül visszaosztásból visszajut majd Sepsiszentgyörgy kasszájába. Összesítve ez azt jelenti, hogy közel hetven százalékát az SZJA-nak helyben lehet felhasználni.
A második legjelentősebb bevételi forrást a helyi adók és illetékek jelentik, ezekből a mostani számítás szerint megközelítőleg 38 millió lej folyik be, külső forrásokból pedig mintegy 28 millió – sorolta a polgármester. Antal Árpád annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy az év során több alkalommal is pozitívan módosíthatják majd a költségvetést.
A költségleosztást tekintve Antal Árpád több tételt is említett. Az oktatásra vonatkozóból a digitális oktatásra fordítandó 550 ezer lejt emelte ki. Erre a célra a parkolási díjakból befolyt összeg 50 százalékát fordítják. Emellett bölcsődékre 1,4 millió lejt fordítanak, illetve 7,7 millió lej szerepel különböző beruházásokra a büdzsében. A legmagasabb tételt itt a Mikes Kelemen Elméleti Líceum régebbi épülete már zajló munkálatainak 2,5 millió lejt elérő költségei jelentik, emellett egymillió lej alatti összegek jutnak a másik két elméleti líceumban zajló korszerűsítésekre, a többi tanintézetnek pedig félmillió lejnél kevesebb finanszírozást biztosítanak. Antal Árpád rámutatott: az oktatási intézményeket érintő beruházásokra összesen 70 millió lejt szánnak idén – az összeg a befektetéstől függően különböző költségvetési tételekben szerepel –, ami illeszkedik abba az elképzelésbe, hogy évente 70 és 100 millió lej körüli összeget áldozzanak erre a célra.
A kulturális intézményekre közel 13 millió lejt fordítanak, azaz a költségvetés nagyjából 10 százalékát. Kulturális, ifjúsági, sportpályázatok finanszírozására 1,4 millió lejt szán a város. A bevezetés a sportba elnevezésű program 582 ezer lejébe kerül a városnak, míg a történelmi egyházaknak valamivel több mint 1,2 millió lejt biztosít a büdzsé.
A folyamatban lévő városi munkálatok közül a Kisstadionra szánnak nagyobb összeget – kétmillió lejt.
A polgármester szerint ezáltal, amennyiben a kivitelező is képes lesz tartani a határidőt, az év végére a lezárás közelébe kerül a beruházás városra eső része. A területnek az Ifjúság sétány felőli részén lévő építkezést a minisztérium finanszírozza. Elviekben az országos büdzsében erre is elő van irányozva a szükséges forrás.
Utak, utcák, járdák korszerűsítésére 15 millió lejt irányoztak elő, ebből négy már elkezdett – országos programokon keresztül finanszírozott – munkálat költségeit is fedezik: a Kós Károly, a László Ferenc, a Sas, valamint a Váradi József utcában. Több utca esetében (Füzes, Ág, Andrei Șaguna, Domb, Sport, Vasile Goldiș, Puskás Tivadar) 100 ezer és egymillió lej közötti összegeket tartalmaz a költségvetés korszerűsítési beavatkozásokra – a nagyobb értékű beruházásoknál az előirányzott finanszírozás nagyjából egyharmadát fedi a költségeknek. Továbbá 10 és 50 ezer lejes tételek szerepelnek az előkészítő tanulmányokra például a Farm, a Sajtó, a Zefir, a Gróf Mikó Imre, a Dózsa György utca esetében, valamint az Építők útja feljavítására. Járdák karbantartására 2,2 milliót különítettek el.
A szemerjai stadion pályafűtésének kiépítésére is különítettel el pénzt
A beruházások közül a Design Bank megvalósítására eredetileg 1,5 milliót irányoztak elő, ezt Antal Árpád javaslatára módosították, egymillió lejt elvontak, és azt egyebek mellett a szépmezői ipari park központi épületének klimatizálására fordítják majd. Szintén a beruházások között szerepel még a városi stadion pályafűtésrendszerének kialakítása. A testület tegnap arról is szavazott, hogy átveszi a Sepsi OSK egyesülettől a már elkészített megvalósíthatósági tanulmányt, illetve a műszaki és gazdasági mutatókat is jóváhagyták. A tanulmány szerint a fűtésrendszer teljes költsége 529 ezer lej, ebből 500 ezer lejt már bevettek a büdzsébe, illetve a Design Banktól „elvett” összegből további kétszázezer is erre a célra megy. A városi sportlétesítmények (sípályák, uszoda, Aréna, kis sportcsarnok) működtetésére és karbantartására a Sepsi Rekreatív Rt. számára 3,2 millió lejt is jóváhagyott a tanács egy külön határozattal, amit a tartalékalapból újabb 2,5 millió lejjel megtoldottak a büdzsé elfogadásakor.
A költségvetésbe idén bekerült a fogyatékkal élő személyek és gondozóik javadalmazása, ami az önkormányzatot terheli, ez 10 millió lej. Szintén nem elhanyagolandó tétel a várostakarítás, ami 5 millió lejbe kerül. A de minimis támogatásokra 850 ezer lejt irányoztak elő.