Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A nyelvi kérdés az ukrán politika lényege

2019. április 13., szombat, Kitekintő

Ukrajna első és mindmáig egyetlen, 2001-ben végzett népszámlálásának adatai szerint a 37,5 millió ukrán nemzetiségű állampolgár közül 5,6 milliónak anyanyelve az orosz. A helyzetet bonyolítja, hogy az évszázadokon keresztül fennálló szoros ukrán–orosz társadalmi és nyelvi kapcsolatoknak köszönhetően kialakult egy keveréknyelv, a szurzsik, amelyet rengetegen használnak.

  • Az ukránt anyanyelvének vallók aránya a 2001-es ukrajnai népszavazás alapján
    Az ukránt anyanyelvének vallók aránya a 2001-es ukrajnai népszavazás alapján

A szurzsik alapját az ukrán nyelv grammatikai rendszere alkotja, ám számos orosz szó, kifejezés, nyelvtani szerkezet jellemzi. A szurzsiknak nincs presztízse, használóihoz alacsony iskolázottságot, műveletlenséget és bizonytalan identitást társítanak.

Nyugat-Ukrajnában és az ország középső részén az ukrán a leggyakrabban használt nyelv. Északkeleten az orosz felé billen a mérleg nyelve, és sokan használják a szurzsikot. Kelet- és Dél-Ukrajnában az ukrán használati aránya viszont igen alacsony, az orosz a használatos nyelv.

Világhírű sportolói – az ökölvívó Klicsko-testvérek, az olimpiai aranyérmes Jana Klocskova úszónő, az aranylabdás Andrij Sevcsenko – csak oroszul nyilatkoznak. A televízió- és rádióműsorok nagy része egyszerre ukrán és orosz nyelvű. A rádióban elhangzó zeneszámokat illetően az orosz nyelvű dalok fölényben vannak. 2015-ben készült felmérések szerint mind­össze 10 százalék körüli az ukrán nyelvű sajtótermékek aránya, és a forgalomban lévő könyvek között is messze az orosz nyelvű kötetek vannak többségben. Az ukrán nyelv a digitális térben is korlátozottan van jelen. Az ukrajnai honlapok abszolút többsége orosz nyelvű, az ukrán nyelvű weboldalak arányát még a kétnyelvűek is megelőzik. A nyelvi helyzet legironikusabb példája, hogy az egyik önkéntes ukrán zászlóalj, a Dnipro-1 alakulat katonái számára ukrán nyelvtanfolyamokat kellett szervezni.

Az orosz nyelv pozíciói jobbak, mint az ukráné, hiába az utóbbi az állam hivatalos nyelve, és a lakosság többségének anyanyelve. Az ukrán nemzeti-értelmiségi elit előtt elrettentő példaként lebeg a szomszédos Fehéroroszország esete, ahol Lukasenko diktatúrájában az orosz államnyelv bevezetésének is köszönhetően a fehérorosz nyelvet már csak a lakosság töredéke használja. A fehérorosz kisebbségi nyelv lett saját hazájában.

Egy befolyásos kisebbség súlyos előítéleteket táplál az ukrán nyelv, kultúra iránt. Ők inkább a területi, mint nemzeti értelemben vett szovjet elit első számú leszármazottjai, és nagy vagyont halmoztak fel. (Jellemző, hogy az ukrán oligarchák közt egy sincs, aki a magánéletben ukránul beszélne.) A városközpontokat, a gazdasági kulcságazatokat, a fontosabb médiákat és a politikai arénát is oroszok vagy orosz anyanyelvűek uralják.

Az érem másik oldalát az orosz ajkú lakosság ukránosítástól való félelme jelenti, akik attól tartanak, hogy az ukrán nyelv védelmét felkaroló politikai erők többet akarnak annál, hogy az ukrán nyelv pozícióit őrizzék. Az orosz nyelvű délen és keleten attól tartanak, hogy az ukránosító politika létében veszélyezteti az orosz nyelvet és az oroszok nemzeti azonosságtudatát.

A rendszerváltás kezdete óta mindkét fél hangoztatja sérelmeit, s így Ukrajna már a függetlenség kikiáltásakor abban az ellentmondásos helyzetben volt, hogy mind az államalkotó nemzet, mind a legnagyobb nyelvi-etnikai kisebbség körében erős volt a nemzeti identitás elvesztése és a nyelvi asszimiláció miatti nyugtalanság.

Ezzel feladták a leckét a hatalmát átmentő egykori kommunista elitnek. A többségében orosz ajkú régi-új elitnek érdekében állt az ország függetlenségét erősíteni, hiszen anyagilag igen jól jártak Ukrajna létrejöttével. Ezért minimalizálni akarták annak a veszélyét, hogy Ukrajna újra Oroszország része legyen. És ehhez jött kapóra az ukrán nyelv támogatása. Viszont úgy kellett mesterkedniük, hogy az ukrán nemzeti büszkeség ne erősödjék meg nagyon, és ne forduljon ellenük. Vigyázniuk kellett arra is, hogy az ukrán és orosz ajkú lakosság között ne éleződjön ki annyira a viszony, hogy az majd az ország szétszakadásához vezessen. Azt a megoldást találták ki, hogy az ukrán anyanyelvű szavazókra támaszkodó egyik, illetve az orosz ajkú választókra számító másik politikai tábor váltógazdaság-szerű küzdelmet folytat a választási kampányok idején, de ügyeltek arra, hogy politikai manővereikkel fenntartsák a nyelvi téren kialakult status quót, s így elkerüljék az etnikai és nyelvi konfliktusokat. Az óvatosan egyensúlyozó nyelvpolitika taktikáját követte a független Ukrajna első elnöke, a hatalmát átmentő Leonyid Kravcsuk. Hivatali ideje (1991–1994) alatt nem erőltette az ukránosítást, de pozíciókat engedett át a nemzeti elkötelezettségű elitnek. Ez utóbbi jelentős eredményeket ért el az államigazgatás és az oktatás ukrán nyelvűségének kialakításában, de semmit sem tett a sajtó és a kulturális élet orosz dominanciája ellen. Az egyensúlyozó politika mestere volt két cikluson át (1994–2004) a következő elnök, Leonyid Kucsma, aki érdekei kívánta mértékben hol az ukrán, hol az orosz nyelvűek védelmezőjeként szerepelt. Hintapolitikájának jó példája az 1996-ban elfogadott alkotmány, melynek 10. cikkelye kimondja: „Ukrajna államnyelve az ukrán”; ám a következő bekezdés szerint „Ukrajnában szavatolt az orosz és a többi nemzeti kisebbség nyelvének szabad fejlődése, használata és védelme”.

A nyelvpolitikai egyensúly a 2004-es narancsos forradalom után hatalomra került Viktor Juscsenko elnöksége alatt borult fel. Választási kampányában még történelmi kompromisszumról beszélt, hatalomra kerülése után viszont már az ukrán nyelv és nemzeti identitás harcosaként lépett fel. Azt az ideálisnak vélt állapotot kívánta visszahozni, amikor az orosz csak egyike a számos kisebbségi nyelvnek, az ukrán ellenben államnyelvként az összes formális funkcióban egyeduralkodó. Ám Juscsenko bizonyult a legkevésbé eredményesnek az ukránosításban. A 2010-es elnökválasztás el is söpörte a narancsos elitet, és az a Viktor Janukovics nyert, aki a kampányban megígérte az orosz nyelv státusának rendezését. A 2012-ben elfogadott nyelvtörvény feljogosította a régiókat egy második hivatalos nyelv bevezetésére, amennyiben az azt beszélő kisebbség aránya elérte a tíz százalékot.

Az ukrán nemzeti érzelmű erők nem kompromisszumként, hanem oroszosításként élték meg az új törvényt.

Utcai demonstrációt tartottak a nyelvtörvény ellen. Ilyen előzmények után érthető, miért volt a 2014-es „forradalmi kormány” első lépése a nyelvtörvény eltörlése, főleg annak tükrében, hogy hatalomra jutását nem kis részben szélsőséges ukrán nacionalista csoportoknak köszönhette. Ezzel a lépéssel azonban felingerelte az ország orosz ajkú felének jelentős részét, megnyitva az utat a polgárháborúhoz.

A forradalmi ukrán kormány végül visszavonta ugyan a 2012-es nyelvtörvény eltörlését, a polgárháború kirobbanását azonban már nem tudta megakadályozni. Három évvel 2014 tavasza után világossá vált, hogy a szakadár területeket békésen nem lehet visszaintegrálni. Ezért logikus lépés volt az ukrán kormány részéről az ukránosításba belefogni: a szeparatistákat ez már nem befolyásolta, az ukrán nacionalistáknak pedig elégtétel volt. Az ingatag helyzetű Poro­senko-vezetés számára belpolitikai szempontból ez volt a legjobb lépés, de külpolitikai szempontból elszámították magukat. A 2017-es új oktatási törvény aláásta Ukrajna nemzetközi jó hírét és „áldozati státuszát”, propagandafegyvert adott Oroszország kezébe, és sikerült olyan közép- és kelet-európai államokat is Ukrajna ellen hangolnia, amelyek elvileg a szövetségesei voltak.

A nem orosz kisebbségek és anyaországaik nem hajlandóak elfogadni, hogy az ukrán–orosz nyelvi háború járulékos vesztesei legyenek. Ennek egyik ékes példája a fagyos magyar–ukrán viszony, amely elmozdulhat a holtpontról a mostani elnökválasztással. 

S.  KIRÁLY  BÉLA

Hozzászólások
Szavazás
Részt kíván-e venni a májusi európai parlamenti választásokon?







eredmények
szavazatok száma 702
szavazógép
2019-04-13: Magazin - :

Csiky Gergely Színház: Romlás (Szent György Napok)

A szerelem és a halál két kiapadhatatlan forrása a művészetnek. De mégis mit jelent a szerelem, és mit jelent a halál? Milyen mértékben helyettesítheti a művészet az életet? Az ember létezésének tud egyértelmű lenyomataként szolgálni az, ami a munkásságából fennmaradt?
2019-04-13: Élő múlt - :

Ferenczes István: Veszedelmekről álmodom 5.

Egy időben elég gyakran jártam Moldvába. A Gyimeseket elhagyva egy-két órát mindig elidőztem a kománfalvi piacon. Ha vonattal utaztam, akkor többet is, mert sokszor félnapokat kellett várni a csatlakozásra. Ilyenkor lesétáltam a város alsó részén lévő katolikus templomig, temetőig. Bármennyire is románosodott a jászvásári székhelyű katolikus püspökség, a temetők azért beszélnek. Hiába írták át a moldvai csángó magyarok neveit, minden különösebb erőfeszítés nélkül rájön a vándor, hogy itt bizony valamikori magyar emberek várják a boldog feltámadást.