Ezúttal nem a bakancsot kell elővenni, megteszi egy kényelmes cipő is: Székely Árpád földrajztanár Erdélyi-Alpok címmel kiadott sorozatának harmadik kötete nem a hegyekben, hanem a dél-erdélyi épített örökség látnivalói között igazítja el az olvasót. A könyvet Sepsiszentgyörgyön a vadászati múzeumban mutatta be a szerző, a szokásos vetítéssel és magyarázatokkal.
Azt már a kötet elején közölt tartalomjegyzék is jelzi, hogy történelmi utazáson vagyunk: Hunyad és Fehér vármegye, Fogarasföld és Királyföld tájain járunk, várak, kastélyok, erődtemplomok között, összesen 131 településen. Ezen a vidéken a legtöbb jelentős épület a szász örökséghez tartozik, de a magyar vonatkozású emlékeket nemcsak az ismert helyeken – például Vajdahunyad váránál vagy Gyulafehérváron – keresi fel a krónikás, hanem a szász templomokban megbújó címereket is felmutatja. Természetesen az említésre érdemes román kolostorok sem maradnak ki, időben pedig a román kortól kezdve a korai, érett és késő gótikán keresztül a reneszánszig és barokkig terjed a barangolás.
Az olvasó a különböző építészeti stílusokkal való ismerkedés közben azt is megtudhatja, hogy mi a különbség a bazilika, a teremtemplom és a csarnoktemplom között, és rég hívő nélkül maradt istenházákba is bejut, ahol nem kevés érték porlad zárt ajtók, omladozó falak között. Nem mintha a felújítás mindig dicséretes lenne: Kőhalom várában például műanyag keretes ablakok hirdetik az új tulajdonosok nemtörődömségét, és nem ez az egyetlen eset, ahol a tömegturizmus, illetve a vele járó nyereség hajhászása győzött a korhű restaurálás szakmai elvárásai fölött.
Dél-Erdélyben egyébként szinte csak végletekkel találkozik a turista: Székely Árpád elmondása szerint vagy felkapott – és újabban főként kínaiak által elözönlött – egy-egy hely, vagy pedig a teljes ismeretlenség homálya övezi; olyan falu is volt, ahol csak harmadszori visszalátogatáskor tudtak bejutni a templomba, noha értékében az semmivel sem marad el a széles körben ismertektől. A könyv számba veszi a freskókat, oltárokat, szószékeket, kapuzatokat is, és igen alapos képet ad arról, hogy mi az, ami mellett nem szabad csak úgy elmenni. A színes képek és rajzok a valóságosnál szebbnek mutatják a dolgokat és a tájat is – vagy talán csak azt üzenik, hogy így kellene őket megőrizni...
A könyvbemutató végén zenekíséret mellett villogtak a legszebb látnivalók, az üzenet pedig az volt, hogy a tárgyi örökség is nyújthat a természetjáráshoz hasonló élményt – ahogy sokaknak a hegy is imádságos hely.
