Könnyen beszélni nehéz dolgokról, mindezt rímben, úgy, hogy az olvasó pár pillanatig érzékeit veszítve összetéveszti a súlyos kérdéseket a könnyed témákkal – ez Erdős Virág specialitása. Író-olvasó találkozók során, különösen költészetről beszélve gyakran téved el a beszélgetés a jambusok, disztichonok és egyéb technikák útvesztőjében. A közönség azonban rendszerint magára a tollforgatóra kíváncsi, az ihletődésének forrására, s arra, hogy civilben mennyire képviseli azt, amit írásban.
Erdős Virág költő-íróval László Noémi költő-műfordító beszélgetett a Szimplában, ahol a közönség határozottan bonyolultan összeszorulva fért el a 2019-es Szent György Napok irodalmi programjainak nyitóestjén. Költő költővel beszélget, szinte elkerülhetetlen, hogy a közönség számára túlzottan műhelyi jellegű beszélgetés alakuljon ki. Leginkább a ritmus és rím szerepéről esik szó, arról, hogy ezek olyan formák, amelyek trék és snasszok, és mégis működnek, mert Erdős Virág 51 éves és „legalább 15 kötete van”, és saját bevallása szerint tankként haladt végig tulajdon életén, mégis legalább egy reggeltől estig tartó tudatos és konkrét értelemben vett böjtölésre van szüksége ahhoz, hogy verset írjon, verset írjon indulatosan, mert indulatból ír, mert, bár gyengeség szóval illeti ezt a tulajdonságát, de így tud írni.
Költő és költő beszélgetésében van valami hadarás, részint mert kevés az idő, részint mert sok-sok dologról kell beszélniük, mintha valami kényszer alatt állnának és tényleg a több mint 15 kötet idejét kellene átfogni egyetlen óra alatt. A gépszíj a közönséget is elkapja, mert Erdős Virág, mintha verset írna, picit játékosan beszél Budapest egyik durván problémás helyszínéről, a két hosszú épületnyi Hős utcáról, a közönséget pedig beszívja a hangulat, a mélyszegénység pórusokig ható közömbös kétségbeesése, a rímbe szedett szereplők és helyszínek pedig a telefonról (mert hol tartaná valaki 2019-ben a kiadatlan verseit) felolvasva egyre élesebb képet festenek arról, hogy mi is történik ott. Pedig Erdős Virágnak sem erőssége a felolvasás, a költők értelemszerűen a vers készítésében ütősek, nem az előadásban, de pont ettől hiteles mindez, hiszen olyan, mintha mesélne egy ismerősnek – akinek a verseit pedig olvastuk, az már ismerős.
A következő kilégzés már a bő órácska vége: a közönségből kérdeznek, az egyik kérdés kissé kényelmetlen helyzetbe hozza a beszélőket, közönséget is. A Hős utca, bár ma már politikai kérdés, nem egyetlen entitás felelőssége – vagy valami hasonló válasz hangzik el Erdős Virág részéről, aki kicsit az ellenzékiekre, kormánypártiakra, konjunktúrát ideológiai pajzsként használó gondolkodókra pirít rá a kijelentésével, hogy ez nem egy új keletű kérdés. Talán ettől a tartástól olyan szerethető Erdős Virág, mert kedvesen, szinte gyerekversesen csacsogva, de a kollektív csontig vág, ha a téma így kívánja.
Kiss Bence
(szentgyorgynapok.ro)
