Forma–1Ötödször is kettős Mercedes-siker

2019. május 13., hétfő, Sport

A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte tegnap a Spanyol Nagydíjat, így ismét átvette a vezetést a pontversenyben.

  • Fotó: Reuters
    Fotó: Reuters

Az ötszörös világbajnok pilóta 234. versenyén 76. alkalommal győzött, a Circuit de Barcelona-Catalunyán pedig negyedszer, egyben a 139. dobogós eredményét ünnepelhette. Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, így sorozatban ötödször is kettős Mercedes-siker született, ami rekordbeállítást jelent. A harmadik helyet a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen szerezte meg. A Ferrari négyszeres világbajnoka, a német Sebastian Vettel negyedikként zárt.

A rajt után Hamilton elhúzott Bottas mellett és az élre állt, Verstappen pedig Vettel elé került. A folytatásban az első három helyezett magabiztosan őrizte pozícióját, a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc viszont a 12. körben megelőzte gumiproblémával küzdő német csapattársát. Az élmezőny tagjai közül Vettel kezdte a kerékcserék sorát, Hamilton ekkor már több mint hét másodperccel vezetett csapattársa előtt. A Ferrari eltérő taktikát választott Leclerc és Vettel számára, előbbi kemény, utóbbi közepes keverékű abroncsokat kapott. A kiállások után, a 37. körben Vettel visszaelőzte csapattársát.

Húsz körrel a vége előtt Lando Norris és Lance Stroll ütközése után sóder került a pályára, ezért beküldték a biztonsági autót, ezt kihasználva a pilóták többségét ismét kihívták kerékcserére. Az 52. körben szabaddá vált a versenyzés, azonban a hajrá már nem tartogatott izgalmakat, illetve helycseréket az élmezőnyben. Hamilton 112 ponttal vezeti a vb-rangsort, Bottas 105 ponttal áll a második helyen. A világbajnokság két hét múlva Monacóban folytatódik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 789
szavazógép
2019-05-13: Sport - :

Egy ötödik és egy hetedik hely (Birkózás)

Pénteken kezdődött és vasárnap délben ért véget Bukarestben a nemzetközi Constantin Alexandru & Ioan W. Popovici Emléktorna, amelyen a Sepsiszentgyörgyi MSC birkózói közül Nichifor Levente (65 kg) és Mircea Păduraru (48 kg) vett részt.
2019-05-13: Sport - Miska Brigitta:

A kézdivásárhelyi csapat hozta a kötelező győzelmet (Labdarúgás, III. liga)

Fontos győzelmet aratott a Kézdivásárhelyi SE pénteken Paşcani vendégeként a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában, ezzel pedig két mérkőzéssel a pontvadászat vége előtt bebiztosította tizedik helyét és bennmaradását. Emellett további két ponttal gyarapodtak a kék-fehérek, hiszen a szakszövetség fegyelmi bizottsága módosította a márciusi, Focșani elleni hazai mérkőzés végeredményét, és mivel a Vrancea megyei csapat vétett a szabályzat ellen, így a döntetlen helyett a felső-háromszéki gárda 3–0-ra „nyert”.