A Győri Audi ETO KC ötödik női kézilabda Bajnokok Ligája-győzelmét ünnepelhette, miután a tegnapi fináléban 25–24 arányú győzelmet aratott az orosz Rosztov-Don felett a budapesti négyes döntőben. A Győri ETO nyolcadik alkalommal játszott BL-döntőt és sorozatban harmadszor nyert.
A 2016-os riói olimpia és a tavaly decemberi Európa-bajnokság legjobb játékosának is megválasztott Anna Vjahirjeva vezérletével támadásban és védekezésben is jól kezdett a Rosztov, amely a 12. percben vezetett először két góllal. Az ETO hibáit kihasználva, a hat olimpiai bajnokkal felálló oroszok gyors ellenakciókat vezettek, védekezésben pedig hatos falat alkalmaztak, amelynek nem találta az ellenszerét a némileg statikusan támadó címvédő. Danyi Gábor vezetőedző időt kért, majd kapust cserélt, és a francia Amandine Leynaud helyére a norvég Kari Aalvik Grimsbö állt be. A címvédő a folytatásban mindkét kapu előtt sokkal hatékonyabbnak bizonyult, és egy kiváló sorozattal zárta le az első félidőt (15–11).
A második felvonás elején felváltva születtek a gólok, majd a lengyel játékvezetők a 37. percben egy súlyosnak minősített szabálytalanság miatt a lelátóra küldték a győriek holland irányítóját, Nycke Grooot. A karmesteri pálcát a norvég Stine Oftedal vette a kezébe, és részben neki is volt köszönhető, hogy csapata előnye sokáig nem csökkent. A hajrára fordulva azonban Kszenija Makajeva és a holland Lois Abbingh találataival két gólra felzárkózott a Rosztov. Az oroszok a kulcsfontosságú pillanatokban többször is hibáztak, a Győr viszont az utolsó percekben képtelen volt kapuba találni, így 37 másodperccel a vége előtt Abbingh büntetőjével a Rosztov már csak egy gólra volt a címvédőtől, sőt, végül az egyenlítésért is támadhatott, de nem járt sikerrel.