Növelnék a paradicsomtermesztés támogatását

2019. május 14., kedd, Gazdakör

A Viața Satului mezőgazdasági műsor vendége volt Liviu Dragnea SZDP-elnök. A lehetőséget kihasználva Dragnea fontos bejelentéseket tett, többek között azt is, hogy emelik a fóliasátorban termelt paradicsom jelenlegi 3000 eurós támogatását. A pártelnök végezni szeretne az importőrök  maffiájával, a cél, hogy minél kevesebb importzöldség kerüljön a hazai piacra, és ezért a paradicsomtermesztés támogatását négyezer, illetve hatezer euróra fogják emelni – mondta.

Jövő évtől a támogatási rendszert több paprikafajtára, az uborkára és a padlizsánra is kiterjesztenék – mondta Dragnea, majd arról is beszélt, hogy tárgyalt a pénzügyminiszterrel és a miniszterelnökkel arról is, hogy szubvencionált hiteleket nyújtanának azoknak a gazdáknak, akik fóliasátrakat szeretnének létesíteni. Kovászna megyében sikeres a támogatott paradicsomtermesztés. 2017-ben három gazda vett részt a programban, 2018-ban 11-en, idén már 15-en jelentkeztek – tudtuk meg Könczei Csabától, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjétől. A támogatás kiutalása is gördülékenyen zajlott, eddig minden jogosult megkapta a pénzét – értékelte az igazgató. Minden bizonnyal lenne kereslet a paprika, uborka és padlizsán termesztésének támogatására is. Ehhez viszont a fóliasátrak kapacitását kell növelni. Akik a paradicsom után már kaptak pénzt, azoknak könnyebb lesz, de ha az elképzelések letisztulnak, mindenképp megbeszélésre fogják hívni a fóliasátorban termesztő gazdákat – mondta Könczei.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1361
szavazógép
2019-05-14: Gazdakör - Incze Péter:

A vidékfejlesztési alapok több mint felét lehívták

A Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség a napokban tette közzé a vidékfejlesztési terv pályázható összegeinek lehívási arányára vonatkozó adatokat. Az uniós jóváhagyás szerint a 2014 és 2020 közötti vidékfejlesztési  tervben összesen 9,472 milliárd euróra lehet pályázni, ebből 8,125 milliárd az uniós költségvetésből, vidékfejlesztési alapokból származik, amihez a román állam költségvetéséből 1,347 milliárd eurót kell hozzátenni.
2019-05-14: Közélet - Iochom István:

Kisebbségekről is beszélnek a diákok (Erasmus program Kézdivásárhelyen)

Tegnap kezdődött és szombaton ér véget a Bod Péter Tanítóképzőben az iskola Erasmus+ pályázati programjának kézdivásárhelyi szakasza. A rendezvényen öt ország hetven tanulója vesz részt, a diákok kisebbségi jogokról, illetve kisebbségben lévő nemzeti közösségek helyzetéről is beszélnek.