Kézbesítették a madagaszkári hatóságoknak a Radu Mazăre volt konstancai polgármester kiadatására vonatkozó iratcsomót – közölte tegnap Ana Birchall ügyvivő igazságügyi miniszter.
Mazărét május 8-án vették őrizetbe Madagaszkáron, miután a román hatóságok nemzetközi körözést kezdeményeztek ellene. Konstanca volt polgármesterét többször is elítélték a román bíróságok (legutóbb május 3-án alapfokon 9 évi és tíz hónapi börtönt róttak rá), de nem minden esetben jogerősen. Az a jogerős ítélet, amely a nemzetközi elfogatóparancs alapjául szolgált, február 8-án született törvénytelen visszaszolgáltatások miatt: Mazăre kilencévi börtönt kapott, mert bűntársaival olyan személyeknek szolgáltattak vissza jelentős tengerparti területeket, akik nem lettek volna jogosultak erre, a jogos igénylők pedig az őket illető területek kevéssel több mint felét kapták vissza. A kár 114 millió euró. Mazăre 2017-ben Madagaszkáron kért politikai menedékjogot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.