A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház közel ezer alkalmazottja tegnap nem kapta meg az áprilisra járó élelmiszerpótlékot. Az anyagi nehézségekkel küzdő intézmény első alkalommal tartotta vissza ezt a juttatást, ígérik, az esztendő második felében több részletben kifizetik az elmaradást.
Lapunk érdeklődésére Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet háromszéki elnöke elmondta, az alkalmazottak jogainak sértésével semmilyen körülmények között nem ért egyet, de ismeri a megye és az ország kórházainak helyzetét, és úgy véli, a sepsiszentgyörgyi intézmény szorult helyzetbe került, így kénytelenek voltak elfogadni, hogy az alkalmazottak később kapják meg az ételjegyeket helyettesítő pótlékot. Hosszas tárgyalások után jutottak arra a megállapodásra, hogy az elmaradásokat ez év végéig kifizetik a dolgozóknak, ha ez nem történik meg, törvényes úton lép fel a szakszervezet a kórház ellen – mondotta.
Megkeresésünkre András-Nagy Róbert kórházmenedzser leszögezte: az idei fizetésemeléseket az egészségbiztosító pénztár nem finanszírozza, az élelmiszerpótlék után a kórháznak adót kell fizetnie, a fogyatékos alapba havi 50–60 ezer lejt utalnak át, míg korábban levásárolhatták, és mindez megnövelte a kórház adósságát, elmaradtak a forgalmazók felé. Nem engedhették meg, hogy ezek miatt leálljon a gyógyszerek és fogyóanyagok beszállítása, hiányt szenvedjen a betegek ellátása, ezért választották az említett megoldást, és három hónapra felfüggesztették az élelmiszerpótlék kifizetését – közölte. A kórházvezető lapunknak elmondta, az intézkedésről az intézmény vezetőtanácsa és igazgatótanácsa határozott, a Sanitas szakszervezet és a TESA-személyzetet képviselő érdekvédelmisek is beleegyeztek, az osztályvezetőket már a múlt kedden értesítették erről, így az alkalmazottak tudhatták, hogy mire számítsanak. A kis fizetésűek érzik meg leginkább a nettó 200 lej körüli havi összeg hiányát, de részletekben visszakapják, csak így tudtak megmenekülni attól, hogy ne kerüljön veszélybe a gyógyszer- és fogyóanyag-beszerzés, illetve ne kelljen más területekről is megvonni a pénz, a betegek ne érezzék meg a pénzhiányt – mondotta.
Az új szerződéseket júniusban kötik meg a kórházak az egészségbiztosító pénztárral, ezért az év második felétől remélhető, hogy pótolják a jelenlegi anyagi űrt, ha ez nem történik meg, nemcsak a sepsiszentgyörgyi megyei kórház, de az egész egészségügyi rendszer még alább süllyed – állítja Vasile Neagovici szakszervezeti vezető.