MIORITIKUS TÁJAINKON KAMPÁNYOLNI SEM EGYSZERŰ. Még az ág is húzza szegény Viorica Dăncilă miniszterelnököt, aki a vasárnapi európai parlamenti választás előtt kampánykörúton járja az országot: nem elég, hogy látogatási helyszínein rendszerint ellenzéki tüntetők próbálják belefojtani a szót, most még állati ellenzéke is akadt. Vasárnap a Gorj megyében található Polovragi településre érkezett helikopterrel, hogy értékes mondandóját megossza a nagyérdeművel.
A kijelölt leszállópálya egy labdarúgópálya volt, amelyen amúgy éppen mérkőzés zajlott. Ezt könnyű volt megszakítani, ám a kormányfői helikopter mégsem tudott leszállni. A jármű rotorjának zaja ugyanis megrémített néhány, a pálya mellett békésen legelésző tehenet. Az állatok pedig annyira megijedtek, hogy – az „aréna” infrastrukturális hiányosságait kihasználva – egyenesen a pályára rohantak, így a helikopter nem tudott leszállni. Dăncilănak hosszú percekig kellett a pálya fölött köröznie, mire sikerült odébb terelni a kormányellenes kérődzőket. (Főtér)
MÉG EGY MINISZTERELNÖKI BAKI. Miniszterelnökünket nem téríthették el útjából az állati beavatkozások sem, rendületlenül járja tovább az országot. Tegnap éppen Suceava megyébe utazott, és alighogy megérkezett, rögvest nyilatkozott is a kamerák előtt. Beszédét ekként kezdte: „Jó napot! Azzal kezdeném, hogy sok boldogságot kívánok mindazoknak, akik ma ünneplik névnapjukat. Látogatáson vagyunk Hunyad megyében, amely láto...” Mondjuk, Suceava elég messzire esik Hunyadtól, de nem ez fojtotta a szót a miniszterelnökbe, hanem a balján ülő megyei SZDP-elnök, aki diszkréten megsúgta Dăncilă asszonynak, hol is van éppen. Aztán ment minden tovább, mint a karikacsapás. (Főtér)
ÚJ NEMZETI SPORT. A jelek szerint lassan sportot űznek abból Romániában, hogy a bankautomaták felrobbantásával próbálnak egyesek pénzhez jutni: miután az elmúlt hónapokban Aradon már többször is hasonló eset történt, valakik Brăila megyében is így akartak pénzhez jutni, és román bankrablók Ausztriában is ezt a módszert használták, most Bukarest következett. Hétfőre virradóra a román főváros egyik bankaautomatája semmisült meg robbanás útján, a detonáció akkora volt, hogy a bank ablakai is betörtek, meglehetősen nagy kár keletkezett. A rendőrség gyanúja szerint akárcsak a korábbi esetekben, ezúttal is rablásról van szó, rongálás és lopás miatt indult nyomozás. A zsákmányolt összeg nagyságáról ugyanakkor nem érkezett hír. (Főtér)