A községi képviselő-testület múlt csütörtöki, mától hatályba lépő döntése értelmében Csíkszentmárton önkormányzata harminc napra minden tevékenységet megtilt az úzvölgyi katonai temetőben, a tatarozási munkálatok kivételével. A vonatkozó határozatról Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke számolt be videóüzenetben. Bejelentésével párhuzamosan a Magyar Polgári Párt nyílt levelet tett közzé, amelyben egyrészt számonkérik Borbolytól a temető lezárása körüli késlekedést, illetve felhívják a figyelmet: a Buzău megyei Ortodox Civilizációért Egyesület június 6-án, a hősök emléknapján a katonai temetőben emlékezőünnepséget tervez, és ez alkalommal az emlékmű és a betonkeresztek felavatását is kéri a dormánfalvi önkormányzattól.
Üzenetében Borboly Csaba cáfolta azokat a vélekedéseket, hogy a választási kampányt követően az Úzvölgye-ügyet a szőnyeg alá seperték volna, és továbbra is keresik a megoldásokat. Az elnök ugyanakkor úgy vélte, nehezebb helyzetbe kerültek Liviu Dragnea börtönbe zárása, valamint annak nyomán, hogy mind az SZDP, mind a kisebbik kormánypárt, az LDSZ gyenge eredményt ért el az EP-választásokon. Mindez a kormánykoalíció meggyengüléséhez vezetett, ami nehezebbé teszi a temető ügyének rendezését, hiszen „most azok a bukaresti döntéshozók, akiknek intézkedniük kellene, hallgatnak”. „Előfordulhat, hogy a felelős döntések meghozatalában illetékes két párt az oktalan nacionalizmus kerekét is elkezdi pörgetni” – fogalmazott Borboly Csaba. Az önkormányzati vezető azt is elmondta, hogy a csíkszentmártoni testület döntését a rendőrséggel és a dormánfalvi önkormányzattal is közlik (ez elviekben tegnap meg is történt), a sírkertet pedig ma 13 órától zárják le.
Borboly Csaba üzenetével szinte egy időben érkezett meg tegnap a Magyar Polgári Párt országos elnökségének nyílt levele. A Mezei János elnök és Salamon Zoltán ügyvezető által aláírt levélben egyrészt felkérik a megyei tanács vezetőjét, hogy a Hargita Megye Tanácsa május 23-án Csíkrákosra kihelyezett rendkívüli ülésén elhangzottak értelmében intézkedjen a temető lezárása ügyében. A polgári alakulat vezetősége kiemeli továbbá, hogy az intézkedés mihamarabbi gyakorlatba ültetését már csak az is indokolja, hogy egy Buzău megyei civil szervezet június 6-án, a román nemzeti ünnepként számontartott hősök emléknapján a katonai temetőben emlékezőünnepséget tervez. Az MPP a szervezet nevét is megjelölte: az Ortodox Civilizációért Egyesület, illetve csatolták a közösségi médiában a tervezett eseményről közzétetteket. Ezek szerint az egyesület tájékoztatja Dormánfalva polgármesterét a tervezett eseményről, ugyanakkor kérik a település önkormányzatát, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a frissen felállított emlékmű és a betonkeresztek katonai tiszteletadással és egyházi szertartással történő felavatásához „a hagyománynak megfelelően”. A részvételre szólító Facebook-toborzóban Nicolae Mușat, a szervezet elnöke egyebek mellett azt írja: a román hősök emlékének meggyalázása ellen lépnek fel, és kiállnak Dormánfalva polgármestere, Constantin Toma mellett. Az emlékezőünnepségre terveik szerint 17 órakor kerülne sor.
Mint ismert, a dormánfalvi önkormányzat eredetileg május 17-én avatta volna fel az emlékművet és a kereszteket, de miután több állami hatóság törvénytelennek minősítette a felállításukat, elhalasztották az eseményt.