Több tízezer katolikus és ortodox hívet, valamint érdeklődőt várnak Ferenc pápa hétvégi bukaresti látogatására, amelyre szigorú biztonsági intézkedésekkel, forgalmi korlátozásokkal és egész napos programmal készülnek a szervezők.
A pápának a fővárosban tett pénteki látogatásáról a bukaresti római katolikus érsekség tájékoztatott. A vizit idején az iskolák zárva lesznek, a hatóságok így próbálják megkönnyíteni a közlekedést, hiszen számos forgalmi korlátozás lesz érvényben. A látogatásnak két fontos mozzanata lesz, amelyeket az emberek az utcáról vagy a helyszínek közelében követhetnek. Ferenc pápa pénteken 17 órakor Daniel ortodox pátriárkával tart közös imát a Nemzet Megváltása katedrálisban. Ezt követően a római katolikus Szent József-székesegyházban mutat be szentmisét 18.30-tól.
A város főbb belvárosi utcáit pénteken kora délután lezárják, a Szent József-székesegyház közelében ugyanis 25 ezer regisztrált személyre számítanak. A hívek számára szinte egész napos programot készítettek a szervezők, a pápalátogatás főbb mozzanatait óriáskivetítőkön követhetik, a holtidőket vallásos, kulturális, zenei műsorral töltik ki. Adriana Racasan, a bukaresti érsekség szervezési kérdésekért felelős illetékese szerint az érdeklődők száma akár a százezret is eléri.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.