Az SZDP és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége vezetőinek tegnapi tanácskozását követően Dăncilă közölte: a koalíció nem ért egyet azzal az elgondolással, hogy a választások napjára írjanak ki referendumot, mert ezzel megsértenék a Velencei Bizottság ajánlásait.
Ez ellen szól az is, hogy míg egy voksolás körülbelül két percet vesz igénybe, addig ha három lapra kell pecsétet ütni, az megközelítőleg 6 percet jelent, és többek közt ez vezetett a szavazókörzetekben kialakult sorokhoz a május 26-i népszavazáson és EP-választáson – érvelt a miniszterelnök. A parlament két házának szakbizottságai megteszik a szükséges lépéseket annak érdekében is, hogy a referendum során a szavazók zöme által jóváhagyott két elv bekerüljön az alkotmányba – nyilatkozta még a kormányfő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.