Meghívó a Művész moziba
A LEADERS FOR JUSTICE KÖZÖSSÉG szervezésében minden érdeklődőt meghívnak június 13-án 19 órától a sepsiszentgyörgyi Művész Filmszínházba Az Igazság Emberei. Beszélgetés Liana Alexandruval című rövidfilm vetítésére.
A rövidfilm az igazságszolgáltatás humánus, emberi arcát mutatja be 13 jogi szakértő szemszögéből (bírók, államügyészek, ügyvédek, közjegyzők, rendőrtisztek). Liana Alexandru több témát is érint, hogyan választotta a szakmát, hogy néz ki egy napja mind a magánéletéből, mind a szakmaiból, milyen ügyek határozták meg pályafutását, mely etikus és morális alapzatra építenek döntéshozatalkor, mit gondolnak az empátiáról, igazságról, igazságosságról, hogyan kezelik a jogszabályi változásokat és az azokkal járó nyomásokat. A vetítést szabad beszélgetéssel folytatják, melyet Marius Popa moderál. A belépés ingyenes, a helyek száma korlátozott. A rendezvény újabb lépés az átláthatóság felé, ezzel is próbálják még közelebb vinni a polgárokhoz az igazságszolgáltatást.
Ma a Művész moziban: 16 órától Aladdin, román felirattal és 16.15-től Aladdin, románul beszélő; 18.30-tól Edmond – Cyrano, szerelmem, román felirattal és Godzilla II. – A szörnyek királya, román felirattal; 20.45-től Rocketman, román felirattal; 21 órától Mami, magyarul beszélő.
Csütörtökön: 16.30-tól Manu, a legsirályabb fecske, magyarul beszélő és 17 órától románul beszélő; 18.30-tól Két lépés távolság, magyarul beszélő; 18.45-től Rossz versek, román felirattal; 20.45-től John Wick: 3. felvonás – Parabellum, magyarul beszélő és X-Men: Sötét Főnix, román felirattal.
Telefon: 0787 526 102, honlap: arta.cityplex.ro.
Kiállítás
EMLÉKKIÁLLÍTÁS. Nagy Pál (1929–1979) festőművész emlékkiállítása június 14-én, pénteken 18 órától nyílik az Erdélyi Művészeti Központban (Sepsiszentgyörgy, Olt utca 2. szám, földszinti és III. emeleti termek). A vendégeket Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszönti, a kiállítást dr. Ujvárossy László képzőművész méltatja. Közreműködnek: Kónya-Ütő Bence és Pálffy Tibor, a Tamási Áron Színház színészei. A kiállítás megtekinthető június 15. és július 12. között keddtől péntekig 10–17, szombaton 10–18 óráig.
OSZTÁLYTABLÓ címmel nyílik meg a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban június 16-án, vasárnap 12 órakor a marosvásárhelyi Művészeti Középiskola 1963-ban végzett osztályának képzőművészeti kiállítása. Házigazda: Dimény Attila. Közreműködik Dimény Kata, a Molnár Józsiás-iskola fuvolása és Hodor Tamás zongoratanár. A kiállítás július 10-ig látogatható.
Színház
M STUDIO. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház a Háromszék Táncstúdióban június 13-án, csütörtökön 19 órától a Danse Noir című előadást játssza (rendező-koreográfus: Barta Dóra).
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház nagytermében ma és csütörtökön 19 órától Maria Wojtyszko: Sam, avagy felkészülés a családi életre (rendező: Bocsárdi László) – a Tamási Áron Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös produkciója.
ANDREI MUREŞANU SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi román színház Művész Termében ma 19 órától Roland Schimmelpfennig: Az aranysárkány (rendező: Catinca Drăgănescu).
Bábszínház
A Tündérek tenyerén című babaszínházi előadását a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház június 13-án, csütörtökön 12 és 18 órától, június 14-én, pénteken 10.30-tól és 12 órától játssza a stúdióteremben.
Zene
GITÁRKONCERT. A Kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében mutatkozik be a kovásznai Neo-gitár-alfa gitárcsoport június 13-án, csütörtökön 19 órától. A repertoárban a klasszikus gitárdaraboktól a rapig szinte minden műfaj megtalálható. Fellépnek a gitárkör tagjai, felkészítő tanár: Kurta Béla.
Tánc
EGY DAL, EGY TÁNC címmel tartja a kovásznai Tanulók Klubjának táncköre évzáró zenés- táncos előadását június 14-én, pénteken 18 órától a Kovásznai Művelődési Központban. Fellépnek a tánckör gyermekei óvodáskortól líceumi korosztályig. Felkészítő tanárok: Horváth Zita és Bartha Melinda.
XIV. PERKŐ FESZTIVÁL – Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozóját szervezi a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a kézdiszentléleki Polgármesteri Hivatal június 15-én a Kézdiszentlélek fölötti szent hegyen.
25. Széchenyi-bál
Még mindig válthatóak jegyek Dundler Katánál (0755 565 699), Héjja Katalinnál (0727 808 539) és Héjja Tamaránál (0731 369 714) a jubileumi Szécheny-bálra, amelyet június 16-án 18 órától tartanak a zabolai Mikes-kastélyban. A vendégeket kérik, hogy a hagyományokhoz illő báli öltözetben szíveskedjenek megjelenni.
Röviden
IVÓVÍZ. A Közüzemek Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy ma 8–14 óráig Kézdiszentléleken az ivóvízhálózatban nyomásproblémák léphetnek fel, az ivóvíz zavaros lehet és időnként megszakad a szolgáltatás.
ÁRAMSZÜNET. Ma 10–15 óráig Cófalván és Várhegyen, csütörtökön 10–15 óráig Szörcsén szünetel az áramszolgáltatás.
LOMTALANÍTÁS ÉS ÜVEGGYŰJTÉS. Ma 13 órától Kézdimartonfalván és Kézdimárkosfalván, csütörtökön Kézdiszentkereszten a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat, emellett szelektív hulladékot gyűjt a Tega. 5 kg leadott üvegért cserébe 0,5 liter Igazi Csíki Sört adnak (síküveget nem fogadnak el).
JOGI SZOLGÁLAT. Balogh Klára jogtanácsos ma 13–15 óráig fogadja szerkesztőségünkben a jogi tanácsadást igénylőket. A szolgáltatás ingyenes.
HOBBIKLUB. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Hobbi cserebere klubjába ma 16 órától várnak minden szenvedélyes gyűjtőt (bélyeg, képeslap, telefonkártya, kártyanaptár, söralátét, szalvéta stb.).
ASZTALITENISZKLUB. Sepsiszentgyörgyön, a Szemerja negyedbeli Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyerekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
AZ ARANYSZÍVEK NYUGDÍJASEGYESÜLET szerdánként 11–13 óráig várja tagjait tagdíjfizetésre a sepsiszentgyörgyi Kőrösi Csoma Sándor utcai székházban.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig az 1918. december 1. út 12. szám alatti Sensiblu (telefon: 0267 310 219, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Dózsa György utcai Ambrózia gyógyszertár teljesít szolgálatot. Honlap: colegfarmcovasna.ro.
Felhívás
Ha van a családi fotóalbumban egy akár a ló, akár a lovas szempontjából kihagyhatatlan képe, ne hezitáljon, mutassa meg a közösségnek! A Lovas életképek és hagyományok Háromszéken című kiállítás létrehozásához kér segítséget a lakosságtól a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja. Fekete-fehér fotókat várnak, melyek az 1950-es évekig készültek. A képeket eredetiben kérik lemásolásra a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár első emeletén lévő Balassi Intézet irodájába, vagy elektronikusan a balassisepsi@gmail.com e-mail-címre nagy felbontásban (minimum 600 dpi). A képeket a 2019-es Székely Vágtán rendezett kiállításon az adományozó nevének feltüntetésével vagy anélkül használják fel. Határidő: június 24.
Katus Attila Kézdivásárhelyen
Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezetének meghívására Katus Attila magyarországi személyi edző, életmód-tanácsadó, világ- és Európa-bajnok sportoló, a KatusAktív Életmód program kidolgozója tart aerobikedzést és életmód-tanácsadást július 13-án, szombaton 11 órától a kézdivásárhelyi sportcsarnokban. A II. Fitt Nap belépőjegyeiből befolyó összeget a szervezők a Pro Pectus Egyesület által működtetett Oláh Attila nappali otthon részére ajánlják fel. Elővételben jegyet vásárolni az RMDSZ kézdivásárhelyi (Apafi Mihály utca 1. szám, telefon: 0721 297 540) és sepsiszentgyörgyi (Martinovics Ignác utca 2. szám, Beör-palota első emelete, telefon: 0735 610 100) irodájában lehet hétfőtől csütörtökig 8–16 óráig, pénteken 8–14 óráig.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.