Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Hírsaláta

2019. június 13., csütörtök, Belföld

KIZÁRT MAGYAROK CSÍKSOMLYÓN. Nemcsak a pápai miseruha magyar feliratának letakartatásával borzolta a kedélyeket a román kormányőrség (SPP) a szentatya csíksomlyói látogatása során. Az államelnöki hivatal fennhatósága alá tartozó rendvédelmi szerv számos magas rangú anyaországi és erdélyi magyar közméltóságnak megtiltotta, hogy a VIP-zónában foglaljon helyet, ott, ahova a meghívója szólt. Eközben a román zászlókkal érkezőket az első sorba, a tévékamerák elé tessékelték.

A kizárt magyar meghívottak egyike Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke volt, aki szerint Csíksomlyón a pápát szinte hermetikusan elzárták a néptől, és amint felcsendült a magyar himnusz, máris kivitték, nem engedték közelíteni az emberekhez, mint a román városokban. Más eszközökkel is próbálták minimalizálni az erdélyi magyar jelenlétet: a résztvevőket azzal riogatták, hogy nem szabad magyar és székely zászlókat vinni, egyedül ott kellett regisztrálni, és  számháborút indítottak Somlyó ellen, azt bizonygatva, hogy Bukarestben, Jászvásáron meg Balázsfalván többen gyűltek össze, mint ott, ahol a szentatyának a legtöbb híve él. Kizárták a csíksomlyói miséről a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettesét, Brendus Rékát és Péter Ferenc Maros megyei tanácselnököt is, másokat pedig – köztük Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnököt – hosszasan megvárakoztattak, miközben a román zászlókkal érkezőket azonnal beengedték. (Krónika)

MEDVE AZ ISKOLAUDVARON. Medve kószált a beresztelki iskola udvarán, miközben a tanulók órán voltak. „Ha pár perccel később jött volna, éppen szüneten lettek volna a diákok. És mivel meg volt ijedve, bármi történhetett volna. (...) Ki gondolta volna, hogy fényes nappal a falu közepén összefuthatsz egy medvével? Mindenkinek nagyon figyelmesnek kell lennie, nincs, amilyen intézkedést hozni” – nyilatkozta a Maros megyei iskola igazgatója, Aurelian Negrea, hozzátéve, hogy a gyermekek  így is megijedtek, hiszen látták az állatot az ablakon keresztül. Az igazgató közölte: a község valamennyi falujában gyakran láttak medvét az utóbbi időben, ez esetben azonban egyértelmű volt, hogy az állat megijedt valamitől, így került a településre. Az esetet térfigyelő kamerák is rögzítették, és a helybeliek közül is többen látták. A medve délelőtt fél tizenegy körül az iskola mögötti tömbházak felől közelítette meg a tanintézményt, áttörte a kerítést, átkelt az udvaron, majd bement egy kertbe, ahonnan a tulajdonos úgy kergette el, hogy nem is nézett rá, azt hitte, kutyával van dolga. Később csendőrökből, rendőrökből és vadászokból álló 12 fős csapat indult el, hogy kikergesse a faluból a medvét, az erdőben azonban nyomát vesztették. A vadászok szerint a Beresztelkéhez tartozó Magyarfülpösön nemrég egy sertést ölt meg a medve az egyik háznál. (Agerpres)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 715
szavazógép
2019-06-13: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Célkeresztben a tehetséggondozás (DOFE-Gála a zabolai Mikes-birtokon)

Különleges környezetben ünnepelték és díjazták a napokban azokat a háromszéki ifjakat, akik bekapcsolódtak és sikeresen teljesítették a The Duke of Edinburgh’s International Award (DOFE) személyiségfejlesztő programot. Az elismerő okleveleket a zabolai Mikes-kastélyban több mint harmincan vehették át, a résztvevők mellett a fiatalok mentorainak tevékenységét is értékelték.
2019-06-13: Belföld - :

Infláció és gazdaság

Májusban 4,10 százalék volt az éves infláció a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte az országos statisztikai intézet. Az élelmiszerek drágultak leginkább, 5,24 százalékkal, ezt követik a szolgáltatások 4,30 százalékkal, és az ipari cikkek 3,27 százalékkal. Az inflációt elsősorban a negatív külkereskedelmi mérleg serkenti, hiszen gyorsabban nő az import, mint az export, a behozott termékek pedig drágábbak.