Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Mandics György: Kutatni vagy idézgetni?

2019. június 22., szombat, Élő múlt

Egy ÖTVÖS néven írogató szerző a Lugas 2019. március 23. számában  újra felfedezi a spanyolviaszt. Nagy újdonságként teszi közhírré, hogy az MTA Csalások, csúsztatások, csalafintaságok a tudományban címmel tartott egy konferenciát, amelyen leleplezik, hogy a „székelyek még a kutatókat is megtévesztették a trükkös csalásokkal”.

Mivel a következő mondatban kiderül, hogy a rovásírással tették ezt a „furfangos székelyek”, nagy várakozással olvastam végig a cikket, hiszen 2011-ben egy 3 kötetes, hatalmas, 2002 oldal terjedelmű enciklopédiában foglaltam össze minden magyarul megfejtett, avagy megfejteni szándékozott anyagot e téma kapcsán. Vajon mire jutottak a nagy hírű professzorok, milyen új kutatási eredményeket tudnak felmutatni, hiszen évtizedek óta kering a hír, hogy készül a nagy akadémiai összefoglaló. Nos, a cikket elolvasva kiderül: az eredmény zéró. A nagy cikkben felsorolt anyagok, hamisítások sorról sorra ugyanazok, amelyeket Sebestyén  Gyula 1915-ben(!) leírt és felsorolt.

A Magyar rovásírás hiteles emlékei. MTA kiadás, 1915, pp. 9–22, a lábjegyzetekben hivatkozva előző művére, a Rovás és rovásírás, 1909, Magyar Néprajzi Társaság, Függelék: A hamisítványokról, pp. 293–325). A mi derék akadémikusaink főként ez utóbbi sort követik, s úgy teszik, hogy minden szavát igaznak és cáfolhatatlannak tekintik. Pedig ha elolvasták volna éppen e könyv megjelenése 100. évfordulójára készített munkámat, amely horribile dictu Róvott múltunk címet viselte, s az volt alaptézise hogy a korabeli „kulturkampf” jegyében Sebestyén csak úgy tudta kiadni rovásbot gyűjtéseit, ha megtagadta az írásos rováshagyomány hitelességét. Azt, amit „Somogyi Antal-gyűjteménynek” neveznek, Somogyi Antal, Kossuth Lajos volt titkára, Tápé parlamenti képviselője neve után, aki a Bécsben vásárolt Cicero kódex után, amelyben rovásírásos anyagokat talált, felszólította a Magyar Parlament felsőháza főurait, hogy ha magánkönyvtáraikban vannak hasonló kódexeik, akkor adják oda neki másolásra, avagy kiadásra. Így jött létre a Somogyi hagyaték I–X. kötete, amihez Sebestyén utólag illesztette a Hegyi Tah-gyűjteményt, amelyet a tulajdonos unokája vitt be az Egyetemi könyvtárba, és Somogyi, miután ezt a gyűjteményt  a hamisítások felsorolásából akadémiai fő művében „kifelejtette”, nem kapta meg az Akadémikusi címet, s utólag kellett az Egyetemi Könyvtár példánya tetejére ráírnia, hogy ez is hamisítvány, és Somogyi Antal műve. De mire ezt megtette, kitört a Tanácsköztársaság, s Habsburg-párti hűsége hiábavalóvá vált.

Tar Mihály és Fadrusz János igaz történetét, Tar Mihály meghurcoltatását a család levelesládája és több mint száz korabeli cikk alapján s Fadrusz ellenállását az Akadémia megbélyegzési hadjáratával szemben, mely Fadrusz gyanúsan hirtelen és „sikeres” halálával végződött, a Somogyi Antal rovásírásos gyűjteménye IV. kötetében írtam meg (Kráter Kiadó, 2016, 394–463, az NKA kutatási támogatásával).

Somogyi Antal gyűjteményének valódiságát valamennyi kódex teljes fotóreprodukciójával és korrekt tudományos átírásával valósítottam meg, amelyben munkatársaim a legjobb rovásírók, Friedrich Klára és Tisza András átírásai után, saját paleográfiai és kultúrtörténeti kutatásaim igazolják a leírt szövegek értelmét. (Somogyi Antal rovásírásos gyűjteménye, I–IV. kötet, magánkiadás, majd Kráter Kiadó). A Gyűjtemény V. és VI. kötetében a feltárt több mint 250 új szöveget összehasonlítottam, s megállapítottam hogy 124 vers s mintegy 40 prózaszövegünk van a nagyjából 1270–1590 közötti korszakból. Egy tucatnyi mű szerepel még utána az 1600–1750, s 5–6 ősi, a honfoglalás előtti időből. Ezek közül egyik a székelyek szállásváltó életmódját írja le a Szeret folyó és annak alsó tava (ma Razelm) mentén, amelyet csupán Al Dzsajhani arab történetíró jegyzett le (VI–VIII. század). Ezt nem tudta volna Somogyi Antal semmiképpen hamisítani.

Egy másik forrásmunka közép-ázsiai folyónevekkel – melyeket ismét csak kora középkori, itt sohasem publikált térképek őriztek meg – írja le a magyarok hiteles történetét és eredetét. Ez még II. Lajos tanítókönyvében maradt meg (1515), amikor a német nevelésű gyermekkirálynak  e magyar versek és leszármazási listák megtanulásával kellett igazolni, alkalmas arra, hogy fejére tegyék a Szent Koronát. 1416 körül írták a nagy Kaukázusi époszt a Magyarok és Szavárdok kapcsolatáról, harcával az ürményiekkel (örményekkel), s vándorlásikról a DONTŐ felé, amelyről Bíborban-született is tudott, ám görög írnoka DENTU-nak hallott, s így került be híres krónikájába. Atilla-énekeket, Könyves Kálmán igazi reneszánsz egyéniségét (almanemesítő, automatakészítő, jogi alkotó!) és száznyi eddig ismeretlen történetet őrzött meg e krónika. Ez legnagyobb és legértékesebb nemzeti kincsünk, mivel ezt nem papi krónikások írták latinul alkalmi uraik parancsa és érdekei alapján, hanem magyar  deákok és udvari énekesek írták magyarul a magyaroknak. Nos, ez volt, amit nem szabadott érvényesülni  hagynia az Akadémiának.

Szarvas Gábor amikor megírta híres cikkét arról, hogy ezt Somogyi Antal hamisította, s ennek igazolására 10 szót összevetett a Somogyi Antal átírásából származó, ugyancsak Somogyinak a Magyar Nyelv 24 hangja című korábbi gyöknyelvészeti munkájával, mindenkit elkápráztatott bizonyítása „tökélyével”. Csak aki elővette a Ciceró kódex rovásírásos eredetijét, annak esett le az álla: az eredetiben nincsenek azok a magyarázó szavak, amelyekkel Somogyi feloldja az eredeti szöveget úgy, hogy hasonlítson a Magyar Nyelv 24 hangja eléggé fantáziadús szóalkotmányaira. Vagyis Szarvas Gábor csak azt igazolja, hogy Somogyi Antal átírásai pontatlanok, s magyarázatai gyakran tévesek. Ha nem követi el azt a hibát, hogy nem nézi meg, mit ír az eredeti rovás, akkor most nem  kellene azt mondani, hogy módszertanilag ő volt a legpancserebb amatőr, aki szarvashibát követett el (jaj, nomen est omen!). S mivel az Akadémia azóta állításait mantraként szajkózza, de senki nem ellenőrizte több mint 150 éven át, hát nem tudom, milyen bizonyítványt kell kiállítani azoknak, akik mindmáig ismételgetik a „rovásírásos hamisítók hazugságát”.

Bizony, sem Somogyi Antal, sem Tar Mihály, sem Fadrusz János nem volt hamisító. Ideje lenne az akadémikus uraknak végre dolgozni is, kutatni, hiszen nem azért fizeti őket az állam, hogy egy több mint 100  éves politikai téveszmét továbbgörgetve ismételgessenek. Inkább arról kellene beszélniük, ami megváltozott: a több mint 300 000 rovásíróról, akik tanárok hősies és önkéntes munkája révén elhintették a magyarságban a rovásírás emlékének eszméjét Friedrich Klára és Szakács Gábor Rovásverseny mozgalmának köszönhetően; a rovásírás megjelenéséről az interneten Tisza András számítástechnikai fejlesztésének köszönhetően; a kovásznai őstörténeti konferenciákról, ahol mindenki beépítheti az új rovásírás-forrásokat a magyar őstörténeti kutatásokba; a ZMTT-találkozókról, ahol a rovásírás új kutatásoknak elindítója stb. Kutatni, nem téveszméket dadogni. Ez lenne a feladat. Ha nehéz a rovásírás megtanulása, hagyják abba, s adjanak helyet azoknak a fiataloknak, akik akarnak tanulni és kutatni.

A szerző írástörténész, rováskutató

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri meg az idei elnökválasztást?









eredmények
szavazatok száma 717
szavazógép
2019-06-22: Élő múlt - :

Ferenczes István: Veszedelmekről álmodom 14.

Megy nagyapám a Szék úton. Megy az öreg közepén a nyílegyenes csíki sugárútnak, a főgimnáziumtól a csíksomlyói kegytemplomig szédülő útján a sokaságnak, s nem és nem, nem hagyja magát.
2019-06-22: Élő múlt - Sántha Attila:

Rovásírásos kövecske a tudomány malomkerekei között

Mindannyian tudjuk, a tudomány malmai erősen lassan őrölnek, s ha a malomkerekek közé beesik egy kövecske, nincs az az Isten, aki montlisztet csinálna az ocsúból. Így lett ocsú a Csíki székely krónika, a 16 kiskunhalasi rováspálca és a Mandics György által most rehabilitált, Somogyi Antal-féle rováskrónika. Ha pedig valamire rámondták, hogy hamisítvány, az is marad.