Július közepétől a Louvre Múzeumban néhány hónapra áthelyezik a Mona Lisát, a világ talán leghíresebb festményét. Az állapot addig tart, amíg felújítják azt a különtermet, amelyet 2005-ben alakítottak át a festmény fogadására – jelentette be a párizsi múzeum.
Leonardo da Vinci (1452–1519) festménye mintegy száz lépéssel kerül arrébb július 16-án este a világ egyik legnagyobb és leglátogatottabb múzeumában, és másnap ugyanúgy látható lesz a Médicis Galériában egy 12 méter magas betonfalra helyezett, klimatizált üvegburában, mint ahogy eddig.
Az évente több mint 10 millió látogatót fogadó múzeum célja az, hogy a látogatók minél folyamatosabban tekinthessék meg a műtárgyakat az egyre szigorúbb biztonsági előírások tiszteletben tartásával. Ennek érdekében 2014 óta a Louvre-ban már több mint 34 ezer négyzetméternyi kiállítóhelyet újítottak fel. „Ez egy hatalmas felújítás kezdete a belső terekben és a kültérben is” – mondta Jean-Luc Martinez, a Louvre igazgatója.
A Mona Lisa a múzeum leglátogatottabb termében van kiállítva, amelyet naponta több tízezren keresnek fel. „Egy városnyi ember fordul meg itt mindennap” – hangsúlyozta az igazgató. A Louvre leglátogatottabb műkincsét 2005-ben költöztették a rendelkezésre álló legnagyobb és legvilágosabb terembe. A múzeum adatai szerint Leonardo da Vinci remekművét a múzeum látogatóinak 90 százaléka tekinti meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.