Sok a dolga a házigazdának, mégis örömmel fogad, lelkesen vezet körbe a birtokukkal szomszédos panzióban, amely nemrég készült el. A panzió felé menet megnézzük a csűrt és a nemrég beszerzett gyümölcsfeldolgozó gépsort is, miközben Zoltán felesége, Magyarosi Imola színésznő a lovakat mutatja a vendégeknek. Szép és tájba illő az új vendégház faragott kapujával, az udvarán frissen ültetett fákkal. Az emeleten hat szoba, a földszinten pedig tágas konyha és egy ebédlőszerű nagy terem várja a vendégeket. Itt ülünk le beszélgetni az egyik asztal mellé.

A birtok

„A mai technológiának és infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően inkább a külvárosi életmódhoz hasonlít a mienk, miközben mégis száz százalékig falusi környezetben élünk” – mondja Para Zoltán, majd felidézi a telekvásárlás kalandos történetét. Előbb Magyaróson vásárolt öt hektár földet, de miután hosszú pereskedés után visszakapta a család a zaláni birtokot, eladta a magyarósi földeket, és inkább ezt választotta. Szerinte a sors akarta így, biztosan nem véletlen, hogy a rokonságából senkinek sem állt szándékában kezdeni valamit ezzel a telekkel. A birtokkal együtt történelmi hátteret is kapott, amely Vas Istvánról, a szépapjáról szól, aki 1848-as százados, és a Mikó grófok gazdatisztje volt Oltfejben. Ő lakott itt hajdanán, állítólag az Aporoktól vette a kúriát egy kisebb udvarházzal, de ez már annyira rozoga állapotba került, hogy le kellett bontani. A még felhasználható részeit újrahasznosították, a kövekből például kerítés készült.

Miután eldöntötték, hogy elsősorban a családi igényeiket szeretnék kielégíteni, szinte magától adódott, hogy mit kell kezdeniük a telekkel. Előbb egy kis parasztházat építettek, aztán csűrt, istállót, pincevermet. Veteményest alakítottak ki, majd ültettek 150 gyümölcsfát, és juhot, nyulat, tyúkot vásároltak. Ló is van, de az csak hobbi – teszi hozzá.

A kőkerítés mögött díszfasor a környékünkön megtalálható lombhullató fák nemesített fajtáiból, az udvarház előtt diófa, aztán, ahogy megyünk hátrafelé, különböző körte-, alma- és szilvafák, hátul a kis parasztháznál pedig vadgyümölcsfákat (vadcseresznye, som, vackor) ültettek. A kert végében egy tó mellett fűz, nyár, rezgőnyár, aztán mogyoró, éger, gyertyán, bükk, fehérfenyő, lucfenyő és más helyi fajták, minden a megfelelő habitusában. „Minden nemes fának itt van a vadon élő testvére is, az udvarháznál és a parasztháznál pedig virágoskertek foglalják keretbe ezt az egészet” – meséli lelkesen a házigazda.

Nullás vállalkozások

Mielőtt rátérne a panzióra, elmondja, hogy van néhány nullás vállalkozása is: kenyeret sütnek, sajtot, ordát állítanak elő, van tojásuk, saját nevelésű tyúkot, nyulat, bárányt fogyasztanak. Ezekből gyakorlatilag annyi a hasznuk, hogy egészségesen táplálkoznak, náluk terem meg minden, amit megesznek, és alig költenek élelmiszerre – mondja, majd hozzáteszi, hogy van egy faipari vállalkozása is: egy lebontott gyárból ócskavasáron megvett egy egész asztalosműhelyt, ahol hobbiszinten barkácsol.

Sokat tanulmányozta, hogy milyen volt az egykori udvarházak telekrendezése, hogyan lehetne azt a mai igényekhez alakítani. A gazdasági udvaron műhelyek is működtek, ahol fából, kőből, vasból mindent előállítottak, amire szükség volt. A közelmúltban egy kovácsműhelyt is vásárolt, amelyet egyelőre csak agroturisztikai látványosságként szerelnek fel az udvaron, de egyszer talán abban is legyártanak valamit, ha szükség lesz rá.

A panzió

Pár éve még működött egy üzlet a szomszédjukban, aztán egyszer csak felhívta a tulajdonos, hogy eladná, és rá gondolt, mert ő a szomszéd. Igent mondott, pedig csak az előlegre volt pénze. Utólag kiderült, hogy jól tette, mert egy véletlen folytán nemsokára kikerült az ára. Szinte minden lehetőség véletlenszerűen adódott a birtok fejlesztéséhez, és mindenhez nagyon kedvezményes áron jutott hozzá – mondja. Kitalálták, hogy vendégházat és egy közösségi teret kellene kialakítani az üzlet helyett, ahol alkalomadtán szervezni lehetne különböző eseményeket, és éppen akkor hirdették meg a vidékfejlesztési pályázatot. Pályáztak és nyertek, így épülhetett fel a panzió, amelyet nemrég nyitottak meg, és „teljesen elvárható módon működik”.

Nagyszerű lehetőség számukra, hogy amit megtermelnek a tanyán, azt ajánlani tudják a vendégeiknek. „Általában úgy működik a piac, hogy a termelőtől megvásárolja a nagykereskedő, attól a kiskereskedő, az eladja a végfelvásárlónak, aki elkészíti belőle a turistáknak megfelelő ételt. Ha ezeket megszámoljuk, kiderül, hogy hányan nyernek minimum 25–30 százalékot, amíg a termék eljut a termelőtől a fogyasztóig. Tehát ha én a saját termékemet itt, a kapun belül préselem le, főzöm meg, főzöm ki, szárítom meg, fagyasztom le és én magam kínálom a turistának, akkor mindketten jól járunk, mert én több százalékot nyerhetek, és ő még mindig sokkal olcsóbban megkapta, mintha negyedkézből vette volna meg” – magyarázza.

Egy sikeres startup-pályázat nyomán most vásároltak egy gyümölcsfeldolgozó gépsort, ami ugyancsak a sors keze, mert pontosan akkor jött a pályázat, amikor kellett – folytatja. Ha hamarabb jött volna, még nem lett volna gyümölcsösük, amelyre a berendezést igényelni lehet. Ezentúl a szörptől a lekvárig és pálinkáig mindent maguk tudnak elkészíteni, és alapanyaguk is van hozzá. Azonban nem szeretnék túllépni a családi vállalkozás méretét, nem nagy tételekben gondolkodnak, inkább színes palettát szeretnének kínálni a vendégeknek.

Nehézségek és örömök

Próbálják észszerűen megszervezni az életüket, rendet tartani mindenben, így viszonylag könnyű átlátni a teendőket. Reggel és este ők maguk látják el az állatokat, és a többi munkát is örömmel végzik. Valójában ez a kikapcsolódásuk – jegyzi meg a házigazda, akinek a felesége színésznő a Tamási Áron Színházban, ő maga pedig a Vinca Minor elnöke. Ez a civil szervezet volt tíz évig gondnoka a Csomád-Bálványos Natura 2000-es természetvédelmi területnek, amíg a legújabb törvény értelmében el nem vették tőlük a gondnokságot. Még fut néhány EU-s projektjük, jelenleg ezeket bonyolítják.

Kérdésünkre, hogy mit tekint fő tevékenységének, Para Zoltán azt válaszolja: a környezetmérnökségét, ez a végzettsége. Hangsúlyozza, hogy a zöld környezet csak egy szelete a környezetvédelemnek a gazdagsági, szociális, kulturális, építészeti örökségünk mellett. Ő a szakmai játszóterének tartja a zaláni telket, ahol kicsiben próbálja megvalósítani azt, ami egy környezetmérnök szerint ideális élettérnek nevezhető: környezetbarát módon, egészségesen táplálkozva, kevés energiahasználattal, természetes környezetben élni, arra is figyelve, hogy minden épületük és a telekberendezésük is tájba illő és a helyi hagyománynak megfelelő legyen.

Sokat dolgoznak, de jobb ez, mint a tévé előtt ülni, és rendkívül jó érzés, amikor látják, hogy a munkájuknak értelme van: amikor a rácsra felfut a rózsa, az állat hálás az ételért, a sokat gondozott gyümölcsfa annyit terem, hogy ki kell támasztani az ágait...

Jó döntések

1992-ben végezte el a faipari technikumot, és mint akkoriban mindenki más, ő is kiment Magyarországra, ahol építőiparban dolgozott, de egyszer csak rájött, hogy nem ott van a helye. Akkor született meg az első igazán fontos döntése: „Éreztem, hogy nincs rendben valami, hogy lelkileg elsorvadok, és nem találtam a megoldást. Aztán jött egy hirtelen felismerés, valahogy egymás mellé tettem néhány szót, és éreztem, hogy sikerült megfogalmaznom minden bajomat. Eldöntöttem, hogy hazajövök, mert csak itt érzem egésznek magam.” Épp akkor kapott állampolgárságot, a rendőrségen nevettek rajta, de akkor már semmi sem számított.

Az egyetem után újabb hosszú útkeresés következett. Asztalosműhelye és építőipari cége volt, környezetmérnöki irodát akart nyitni, de érezte, hogy szélmalomharc volna ez a gazdasági érdekek ellen. Aztán jött a Vinca Minor Egyesület, ami már közelebb állt a szívéhez, de igazán csak akkor könnyebbült meg, amikor rájött, hogy nem akar többé városon élni. „Amikor ezt meg tudtam fogalmazni, újra jött a megkönnyebbülés, és az­óta nem kérdés számomra, hogy miért vagyok, mi a célom, mi a feladatom a világban” – mondja mosolyogva. Teszi a dolgát, a sors pedig újra és újra jelzi számára, hogy jó úton jár.