Megalakult az új Európai Parlament

2019. július 3., szerda, Világfigyelő

A május végi választásokat követően megalakult tegnap reggel Strasbourgban az új Európai Parlament (EP), amelynek elnökét és alelnökeit ma megválasztják, függetlenül attól, hogy az uniós tagállami vezetők döntésre jutnak-e brüsszeli csúcstalálkozójukon a tisztújításról.

Távozó elnökként Antonio Tajani vezette le a rövid alakuló ülést, amely az Európai Unió himnuszának a meghallgatásával kezdődött. Amint az Öröm­óda felcsendült, a brit Brexit Párt képviselői hátat fordítottak a pulpitusnak, egyes euroszkeptikus politikusok pedig ülve maradtak.

Az ülésteremben többen is tiltakoztak amiatt, hogy három katalán politikus, köztük Carles Puigdemont volt katalán elnök nem tudta felvenni az elnyert mandátumát, miután a spanyol központi választási bizottság ezt arra hivatkozva nem tette lehetővé, hogy nem jelentek meg személyesen a madridi eskütételi ceremónián.

Tajani közölte, hogy szerdán megválasztják a testület új elnökét, a jelöltséghez valamely frakció vagy legalább 38 képviselő támogatása szükséges. Sajtójelentések szerint tegnapig a zöldpárti Ska Keller, az Európai Konzervatívok és Reformerek részéről Jan Zahradil, valamint Sira Rego, az Egyesült Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldal politikusa jelentette be az indulását. Az olasz politikus felszólalásában az „európai demokrácia házának” nevezte az EP-t, és hangsúlyozta, hogy ez az egyetlen közvetlenül választott uniós intézmény.

Kisorsoltak nyolc számlálóbiztost a másnapi voksolásra, köztük Jerzy Buzek volt lengyel miniszterelnököt is. Az EP egyik szóvivője leszögezte, hogy bár egy nappal már elhalasztották az eredetileg tegnapra tervezett szavazást, nincs mód az elnökválasztás időpontjának újabb változtatására.

Az Egyesült Királyság kilépéséig ismét 751 tagú testület képviselőinek 61 százaléka új, 39 százalékát pedig újraválasztották. A nők aránya 40 százalék, ez az eddigi legmagasabb érték (2014-ben 37 százalék volt). A legfiatalabb képviselő a dán Kira Marie Peter-Hansen (21), a legidősebb az olasz Silvio Berlusconi (82). Az új EP-ben hét képviselőcsoport van, eggyel kevesebb, mint korábban, mert a brit Brexit Párt és az olasz Öt Csillag Mozgalom még nem tudott frakciót alakítani. Erre bármikor sor kerülhet a jövőben, ha teljesítik a szükséges feltételeket, képviselőik azonban addig függetlennek számítanak. Ez a kilencedik törvényalkotási ciklus az 1979-es első közvetlen választások óta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2019-07-03: Világfigyelő - :

Ursula von der Leyen lehet az EB új elnöke

Ursula von der Leyen német védelmi minisztert javasolják az EU-s állam- és kormányfők az Európai Bizottság új elnökének. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke tegnap este hét után írta ki a Twitterére, hogy három napig tartó tárgyalások után végül sikerült megegyezniük az EU legfontosabb intézményeinek vezetőiről.
2019-07-03: Világfigyelő - :

Trump kész engedményeket tenni Phenjannak?

Donald Trump amerikai elnök hajlandó kölcsönös engedményekre Észak-Koreával – írta internetes oldalán a The New York Times lap tegnapra virradóra, kormányzati forrásokra hivatkozva.